Családtagok, régi ismerősök és barátok társaságában mutatták be a művelődési ház koncerttermében az öt évvel ezelőtt, 95 éves korában elhunyt Szabó Elvira emlékirataiból összeállított kötetet, amelyben küzdelmes, de megszépült életutat tár elénk az emlékező. [caption id="attachment_94543" align="aligncenter" width="1000"] Sokan eljöttek emlékezni. A felejtés ellen küzdeni Fotó: Nagyálmos Ildikó[/caption] Hát ilyen világ volt címmel jelent meg a napokban Szabó Elvira emlékirata, amelyet az unoka, Szabó Zsolt felkérésére állított össze és rendezte kötetbe Katona Zoltán újságíró. A könyvbemutató első felében kisfilmben „találkozhattunk” Elvira nénivel, bepillanthattunk életébe, hallhattuk szavalni, énekelni, és mindenki számára kiderült: nemcsak lelkiismeretes cserkész, hanem jó humorú, energikus, a magyar irodalmat, családját és hazáját szerető közéleti egyéniség volt, aki kivette részét a közösségi munkából is. Megható történetek Az est moderátora, Kovács Árpád művészettörténész arról beszélt, hogy a szépírói tehetséggel megáldott Elvira néninek és korán elhunyt férjének hét gyereke született, akikből öten érték meg a felnőttkort. A közelmúltban sajnos két fiútestvér is elhunyt, a találkozóra viszont hazajöttek a lányok Amerikából és Németországból, illetve az utolsó éveiben édesanyját ápoló fiút is megismerhette a közönség. Ők elevenítettek fel néhány megható történetet édesanyjukról, aki nyolcvanéves korában fogott hozzá tartalmas élete megírásához. Amint a beszélgetésekből kiderült, Elvira néni rövid ideig Németországban és Amerikában is élt lányainál, de honvágya miatt nem tudta megszokni. Pár év után visszaköltözött Székelyudvarhelyre és itt töltötte nyugdíjaséveit. Erényei közé sorolták, hogy sosem panaszkodott, de annál többet olvasott, tánciskolába járt, a színjátszó csoport tagja volt, cserkészkedett, bibliaórákra járt… Türelmes asszony volt, akinek hatalmas életkedve másokra is átragadt. Kovács Árpád kiemelte jó tulajdonságai közül a munka szeretetét: nagyon korán kezdett dolgozni a nyomdában, ahol megismerkedett az udvarhelyi elittel, hisz régen a szálak a nyomdában futottak össze. Alázattal és felelősségtudattal viszonyult a munkához, akár a kórházban, akár máshol dolgozott. Egész életére kihatással volt a cserkészmozgalom szlogenje: az Isten, a haza és az ember, ezen belül a család szeretete. Átmenteni elődeink tudását Katona Zoltán örömmel vállalta a négy füzetbe írt nyersanyag megszerkesztését, átírását, hiszen, amint mondta, már a kézirat első mondata magával ragadta. A munkafolyamat kapcsán elmondta, érdekes kihívás volt, hiszen ilyen jellegű munkával még nem foglalkozott, nem hasonlított semmiben az előző könyvek szerkesztéséhez. Személyessé vált a kötődése, ismerősök bukkantak fel az emlékiratból. Kiemelte: fontosnak tartja, hogy elődeink tudását átmentsük, illetve létüket megőrizzük, halhatatlanná tegyük az ilyen kiadványok által is, hiszen sokaknak csak egy sírfelirat jut, pedig óriási bölcsesség birtokában vannak. – A felejtés ellen küzdünk, amikor emlékiratot adunk ki a kezünkből. Ne felejtsük el azokat a szép és megható, igazságos élettörténeteket, amiből tanulságot vonhat le az utókor – fogalmazott a szerkesztő. A beszélgetések között az Alla Breve Vegyeskar előadása tette meghittebbé a hangulatot, Hegyi Sándor református lelkipásztor, illetve Balázs Feri bácsi megindító történeteket osztott meg Elvira néniről, végezetül Szabó Zsolt emléklapokat adott át azoknak, akik hozzájárultak valamilyen formában a könyv megjelenéséhez. Nagyálmos Ildikó