Hirdetés

Támogatói programok felfüggesztésére kényszerült az SZKA

HN-információ
Kiszállt a Merkúr üzletlánc a Szé­kelyudvarhelyi Közösségi Ala­pítvány (SZKA) közösségi kár­tya programjából. Nyolc évvel ezelőtt országos szinten példa­értékű együttműködés indult az alapítvány és a Merkúr, valamint Szuper üzleteket működtető magánvállalkozás között. Ennek most vége, és ez hatalmas érvágás a civileknek, az anyagi háttér hiányában több, igencsak népszerű támogatási program szűnhet meg. Szeptember 1-jétől már nem használható a közösségi kártya a Szuper és Merkúr üzletekben, sem Székelyudvarhelyen, sem Csíkszeredában, sem Marosvásárhelyen – adta hírül az SZKA, a program ötletgazdája, működtetője. Az Elan Trió Kft. hivatalos levélben értesítette civil partnereit arról, hogy felfüggeszti a programban való részvételét. Indoklásul a következőket fogalmazták meg: saját vásárlói adatbázist szeretnének építeni, ezért saját hűségkártya bevezetését fontolgatják, továbbá a cég jelenlegi anyagi helyzete nem teszi lehetővé a programban való részvételt. Biztató kezdet A Közösségi Kártya programot az SZKA találta ki és indította el 2009-ben az Elan Trió Kft. akkori vezetőségével. Csáki Rozália, az alapítvány ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, hogy éppen az ilyen, az új iránt fogékony és a közösségi ügyek mellett elkötelezett vállalkozóknak köszönhetően tudott elindulni és működni ez a program. – Lassú lépésekkel csodálatos eredményeket értünk el együtt, szinte minden udvarhelyi családban van egy közösségi kártya; több ezer kártyahasználó havi rendszerességgel és tudatosan használja a kártyát, mert tudja, ezáltal közösségi ügyeket támogat – mondta az SZKA vezetője. A program úgy működik, hogy a kártyahasználó vásárláskor a termék árából 1 százalék kedvezményt kap, és 1 százalék kerül a közösségi alapba. A sokszor banikból összegyűlt pénzből négy támogatási programot működtetett az SZKA: az Ön dönt, a Kis Góbé Alap, a Jó ötlet, illetve a Merkúr Alap programokat. A nyolc év alatt több mint 625 ezer lejjel támogathatták a helyi, közösségi projekteket számos területen, hozzájárulva így olyan pozitív változásokhoz, amelyek több tízezer ember életét érintik. Udvarhelyszéken 15 000 kártyahasználót tart nyilván az SZKA. A programhoz időközben több vállalkozás (Harmopan, Petry, Má­tyus Dental Centrum, Réka Gyógyszertár) is csatlakozott, ahol továbbra is használható a közösségi kártya, és más megyékben is népszerűvé vált a lehetőség. Országos szinten közel 100 000 kártyahasználó van. Hullámvölgy a közösségi összefogásban A székelyföldi üzletlánc kilépése három program megszűnését vonja maga után – tudtuk meg Csáki Rozáliától. Évente a közösségi alap jelentős része származott a Merkúr és Szuper üzletekből, átlagosan 80 000–120 000 lej. Ennek hiányában felfüggesztik az eddig negyedévente jelentkező Ön dönt! programot, a Kis Góbé Alapot és a Merkúr Alapot. A Jó ötlet projektet azért sikerül tovább vinni, mert ebbe sikerült más vállalkozókat is bevonni – tájékoztatott az SZKA ügyvezetője. – Voltak előjelei ennek a változásnak az Elan Trió Kft.-vel kapcsolatosan. De nem adjuk fel, jelenleg is két nagyobb helyi céggel folytatunk tárgyalásokat a csatlakozásról, nemzetközi érdeklődésről is be tudok számolni. Komoly technikai fejlesztéseket is sikerült bevezetnünk – mondta Csáki Rozália. Mint mondta, telefonos applikációja is van a közösségi kártyának (Google Playen Közösségi Kártya név alatt tölthető le), amely egyedi direkt marketinglehetőséget kínál, elkészült a kétnyelvű honlap is (www.kozossegikartya.ro, www.cardcomunitar.ro) és egy olyan háttérrendszer, amelynek segítségével a vállalkozó partnerek számára kimutatásokat lehet készíteni a vásárlói szokásokról. Kevés volt a kártyahasználó? A Merkúr és Szuper üzleteket működtető cég története közel 20 évet ölel fel. Neve összeforrott Boros Csaba székely­udvarhelyi vállalkozó nevével, aki elindította, és sokáig tulajdonosa volt a vállalkozásnak. A tavaly év elején változás történt a vezetésben, ma magyarországi tulajdonosa van az Elan Triónak. Megkerestük Kovács László gazdasági igazgatót, hogy őt is megkérdezzük a döntés okairól (egyébként a közösségi kártya program még mindig megtalálható a cég honlapján). A hivatalos levélben megfogalmazottaktól kissé eltérően Kovács röviden annyit válaszolt, hogy radikálisan lecsökkent az utóbbi időben a kártyahasználók száma, ezért már nem látták indokoltnak a program továbbvitelét. Nem hiszi, hogy a kilépés hátrányosan érintené a székelyföldi üzletlánc megítélését, éppen azért, mert – húzta alá ismét – a vásárlóközönségük egyre közömbösebbé vált a program iránt. [box type="shadow" ]Székelyudvarhelyi minta A székelyudvarhelyi kezdeményezés mintájára az eltelt évek során több székelyföldi városban is eredményesen ve­zették be a közösségi kártyát. Csíkszeredában a Zöld Szé­kely­föld Egyesület főleg kör­nyezetvédelmi programokra költötte a „közösségi forrást”, Marosvásárhelyen a Ma­ros­szé­ki Közösségi Alapítvány cél­kitűzéseit támogatta a pénz­alap, Sepsiszentgyörgyön pedig a Háromszéki Kö­zös­ségi Alapítvány koordinálásával nyertek támogatást a közösségi projektek. [/box] Asztalos Ágnes


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!