Hirdetés

Szülőföldjén alussza örök álmát Lőrincz Márton

Szülőföldjében, a Firtos-hegy aljában található Korondon helyezték örök nyugalomra csütörtök délután az 1936-os berlini olimpia bajnokának, a község szülöttjének, Lőrincz Mártonnak a hamvait. Újratemetésével teljesült a korondiak álma.

Szász Csaba
Szülőföldjén alussza örök álmát Lőrincz Márton
Fotó: Hodgyai István

Nem kevesebb mint 113 évvel a születése, 88 évvel a korszakos diadala, a berlini olimpiai bajnoki címe és 55 évvel a messzi földön, Argentínában bekövetkezett halála után, ha hamvaiban is, de a székely birkózóbajnok, Lőrincz Márton hazatért.

A szervezők részéről Németh Szilárd, a Magyar Birkózók Szövetségének elnöke elmondta, hogy az általa vezetett szervezet, de az egész magyar birkózócsalád erkölcsi kötelességének érezte törleszteni a nagy adósságot és megteremteni a lehetőséget, hogy a magyar sport legendája a szülőföldjén aludja örök álmát.

A csütörtöki esemény házigazdája, Katona Mihály, Korond község polgármestere elmondta, hogy Lőrincz Márton újratemetésével valóra vált a korondi álom, hogy ha poraiban is, de immár itthon tudhatják a község bajnokát, hősét. A Lőrincz Márton hamvait tartalmazó urnát Katona Mihály polgármester és Lőrincz Tamás olimpiai, világ- és Európa-bajnok birkózó helyezte a székely bajnok életnagyságú szobra melletti emlékkőbe.

Az esemény végén a jelenlévők koszorúzással tisztelegtek a székely olimpiai bajnok emléke előtt.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!