Hirdetés

Szigorítás a parajdi Sószorosban: tilos a drónröptetés

Még legalább 20 napig érvényben marad az evakuálásról szóló határozat, de napközben a lakók visszatérhetnek házaikba, és kizárólag a sóbánya feletti terület megfigyelését végző csapatok drónjai repülhetnek az érintett periméter felett – közölte csütörtökön a parajdi bányavállalat udvarán tartott sajtótájékoztatón Petres Sándor prefektus.

Pál Emil
Szigorítás a parajdi Sószorosban: tilos a drónröptetés
Képünk illusztráció Fotó: Pexels

Mint elmondta, a hegyimentő szolgálat, a kutatóintézetek munkatársai és más szakértők is használnak drónokat a bányatárnák feletti terület megfigyelésére, ezért nyomatékosan megkérte a helyieket és a sajtó munkatársait, hogy ne reptessenek drónokat az említett terület felett, mert ezzel zavarhatják a szakértők munkáit és veszélyeztethetik eszközeiket. Petres arra is kitért, hogy részletes tájékoztatást egyelőre nem tudnak adni arról, hogy a bánya szerkezetét tekintve milyen változásokat figyeltek meg, de megérkezett és már dolgozik az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusának keretében nyolc nemzetközi szakértő, ők első ízben csütörtök délelőtt egyeztettek a hazai kollégáikkal. A prefektus szerint nem észleltek olyan talajváltozásokat a terepen, ami aggodalomra adna okot, kiemelte, hogy a beérkező adatok szerint szervezik meg a munkát én mindenekelőtt prioritásként kezelik a civilek és a periméteren belül dolgozók biztonságát. 


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


Azokra a kérdésekre, hogyan haladnak a munkálatokkal, és számolnak-e azzal, hogy mi történik, ha teljesen beomlik a tárnák teteje, Sorin Rîndașu, az országos vízügyi hatóság sürgősségi beavatkozásokért felelős igazgatója válaszolt. Felhívta a figyelmet arra, hogy a munkálatokat a szakértők javaslatait és előírásait betartva végzik, ugyanakkor a helyzet sajátossága, hogy hirtelen változások mehetnek végbe a munkaterületen, melyek nyilvánvalóan a munkavégzés vagy a tervek változását is eredményezhetik. Újságírói kérdésre Petres megerősítette, hogy bár ezek helyszínét jelenleg még nem azonosították, a patakelterelést követően egy vagy két vízvisszatartó gát kiépítését is tervezik a Korond-patak felső szakaszán, így ha a patakon lezúduló víz mennyisége meghaladja a 30 köbmétert másodpercenként – legtöbb ennyit fog tudni elvezetni csőrendszer –, a gátak vissza tudják majd tartani a többletet.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!