Szeptemberben kezdődhet a munka

Két kultúrotthon energetikai korszerűsítését végzik Felsőboldogfalva községben, a helyi önkormányzat sikeres pályázatának köszönhetően.

Hadnagy Éva
Becsült olvasási idő: 3 perc
Szeptemberben kezdődhet a munka
Kívül-belül megújul az épület. A közösségi élet színtere Fotó: Hadnagy Éva

A patakfalvi és a hod­gyai kultúrotthon újulhat meg hamarosan, az épületek energetikai korszerűsítét végzik.
Felsőboldogfalva község önkormányzata sikeresen pályázott és hívott le támogatást a Helyi Fejlesztések Országos Programjából (PNDL) több mint 2,2 millió lej értékben. Zsombori Levente polgármester elmondta, igyekeztek kihasználni a kínálkozó pályázati lehetőségeket, hiszen ezekre az épületekre ráfér már a korszerűsítés.

– Régi épületekről van szó, eddig is igyekeztünk rendben tartani őket, ám egy ilyen nagy, átfogó korszerűsítésre igencsak szükség van

– fogalmazott az elöljáró.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés


A finanszírozási szerződést megkötötték, a közbeszerzési eljárás is lezajlott, még néhány ellenőrzés van hátra, így legkésőbb szeptemberben elkezdődhet a kultúrotthonok felújítása. A munkálatok során lecserélik a még hagyományos fakeretes üvegablakokat, szigetelik a tetőt és a falakat, cserélik a padlót, de a fűtés- és villanyhálózat is megújul majd.
A polgármester szerint a közösségek életében igencsak fontos helyet töltenek be ezek az épületek, amelyek a kultúra, a közös szórakozás helyszínei, éppen ezért is fontos, hogy megfelelő figyelmet fordítsanak rájuk. Az elmúlt években egyébként a községben található tíz kultúrotthon mindegyikén végeztek kisebb-nagyobb munkálatokat, szigetelték a falakat, ajtókat és ablakokat cseréltek, újrafestették az épületeket, székeket vásároltak, mindezt Hargita Megye Tanácsának támogatásával és helyi költségvetősből, így a patakfalvi és a hodgyai kivételével mindegyik jó állapotban van.
A tizenegy faluból álló községben egyedül Bikafalván nincs kultúrotthon, ám a lakosság határozott igénye, hogy legyen közösségi terük.

– Úgy terveztük, hogy egy nagyobb rendezvényterem készül majd a faluban, a szükséges tervek, engedélyek már megvannak és sikerült benyújtanunk a pályázatot az Országos Fejlesztési Ügynökséghez. Bízunk benne, hogy hamarosan az is megvalósulhat és beteljesül ezzel egy több mint harmincéves vágy

– mondta a polgármester. 
 



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!