Hirdetés

Szennyvízhálózatot építenek Szentábrahámon

Tavaly sikerült földbe helyezni a vezetékeket, az idén a pumpaházak építésével folytatják a szennyvízhálózat bővítését és kiépítését Szentábrahám községben. A beruházás megvalósulása után az utak modernizálása a következő feladata a helyi önkormányzatnak.

Simó Bernadette
Szennyvízhálózatot építenek Szentábrahámon
Több hónapig tartott a vezetékek földbe helyezése Fotó: Szentábrahám Polgármesteri Hivatala

Bővítik és korszerűsítik a szennyvízhálózatot Szentábrahám községben, az Anghel Saligny országos programban nyert támogatást az önkormányzat a munkára. Simó Dezső Szabolcs polgármester korábban arról tájékoztatott, 2016-ban láttak hozzá a szennyvízhálózat bővítéséhez, ekkor készült az első előtanulmány, ám akkor nem sikerült pályázati támogatást lehívni a munka finanszírozására. 
Végül a projekt az Anghel Saligny programban benyújtott pályázatra kapott tizenkétmillió lej támogatást.
– Ez a község eddigi legnagyobb beruházása – hívta fel a figyelmet a polgármester –, a munkálat érinti Csekefalva, Szentábrahám, Magyarandrásfalva és Gagy településeket, a pályázat tartalmazza a hálózat bővítését, korszerűsítését, szivattyúállomások létesítését, a teljes rendszer automatizálását. 


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés


Mint a helyi önkormányzat tájékoztatójából kiderül, közel kilenc kilométer vezetéket helyeztek a földbe, a közbeszerzési eljáráson nyertes nagyváradi cég szakemberei még a nyár folyamán fogtak hozzá a földmunkához az érintett településeken, és decemberben be is fejezték. A községvezető szerint a meglévő hálózat ugyan jól működött, de szükség volt bizonyos szakaszok megújítására, a közel húsz éve épített hálózat egyes részeit kicserélték, volt, ahol nagyobb átmérőjű vezetéket fektettek le, továbbá bővítették a hálózatot.
A munkálatok okoztak némi kellemetlenséget a településeken, főként a sáros utak miatt, hiszen a kivitelezők akár négy méter mélységbe is leástak annak érdekében, hogy a lakók a későbbiekben csatlakozni tudjanak a rendszerhez, ez pedig az időjárási körülmények miatt sárral járt. 
Idén folytatják a beruházást, a szivattyúállomások építését, a meglévők korszerűsítését tervezik. Miután a szennyvízhálózat elkészül, az utcák korszerűsítését tervezik a községben, s mint az elöljáró közölte, erre már pályázatot nyertek.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!