Személynyilvántartó irodát alakítanak ki Korondon
Helyben, tehát olcsóbban és hamarabb intézhetik személynyilvántartási ügyeiket a korondiak, amint megvalósul az önkormányzat azon terve, hogy a polgármesteri hivatallal szembeni régi CEC-épületben új irodát alakítsanak ki.
Személynyilvántartó iroda indításáról határoztak Korondon idén februárban, annak apropóján, hogy azt tapasztalták, a térségben – különösen az elektronikus személyazonosító igazolványok bevezetésével – mind több nehézségbe ütközik az okmányügyintézés: heteket kell várni egy időpontra, ráadásul a helyieknek Székelyudvarhelyre kell utazniuk ilyen célból.
– Udvarhelyen sok esetben három-négy hétre vagy akár egy hónapra kaptak időpontot az emberek. Ez adta az ösztönzést, hogy próbáljuk helyben megoldani ezt a szolgáltatást
– mondta lapunknak Katona Mihály, Korond község polgármestere.
A tervek szerint a régi állami takarékpénztár épületét újítanák fel és alakítanák át úgy, hogy ott működhessen az anyakönyvi és személynyilvántartó szolgáltatás.
– Külső-belső felújításról beszélünk: javításokat végzünk, kialakítjuk a fűtésrendszert, kívülről új arculatot kap a régi CEC-épület, belül pedig az új funkciónak megfelelő tereket
– közölte a községvezető. Hozzátette: a munkálatok előkészítése már elkezdődött, és a következő hetekben azok már látványosabb fázisba érnek. A beruházást saját költségvetésből finanszírozza az önkormányzat.
Katona Mihály megjegyezte: a személynyilvántartó nemcsak a korondiak, hanem az egész Sóvidék és a környező települések lakói számára is könnyebbséget jelentene. A szükséges minisztériumi engedélyeket már megkapták, és a tervek szerint jövő év januárjában indulhatna el a szolgáltatás.
