Száz méteren másfél tonna szemét

HN-információ
Rengeteg szemetet hozott magával a gyakori és bőséges esőzések miatt az Udvarhely szombatfalvi részén átfolyó Szejke-patak. Pelenka, kimustrált mosógép és elektromos készülékek, pillepalack és sok más egyéb, aminek rendes körülmények között nem a folyóvízben, hanem a (szelektív) kukában lenne a helye, sőt még egy ágy is akadt a medret kitakarító UTCA – Udvarhelyért Tesszük Civil Akciócsoport „horgára”. A civilek egy hete a patak partjának mintegy 100 méteres szakaszát tisztították meg a hulladéktól, és közel másfél tonna szemetet gyűjtöttek össze – tájékoztatott Magyari Matyó Lajos, a csoport vezetője. Az elmúlt hétvégén a városi piactól nem messze lévő Junior parkolót tették rendbe, összegyűjtve az ott kihelyezett szelektív kukák mellett felgyűlt tetemes menyiségű szemetet. – A munkánknak az eredménye egy nap múlva alig látszott, újabb szeméthalom „ékeskedik” a helyszínen – mondta lapunknak Magyari, hozzátéve, hogy mindkét, videón is rögzített akciójukat figyelemfelkeltőnek szánták, ugyanakkor újfent megismételték a korábbi kérésüket a polgármesteri hivatal felé: helyezzenek ki a Junior parkolóba térfigyelő kamerákat, hátha azok kedvét szegnék az illegális szemetelőknek. Magyari azt is elmondta: az UTCA tovább folytatja környezetvédő tevékenységét, mert szívügyüknek és feladatuknak is tekintik a városban és a környékén lévő gócpontok, illegális szeméttelepek feltérképezését, és amint az időjárás engedi, a Kerekerdőn szerveznek újabb takarítási akciót. Lázár Emese


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!