Hirdetés

Siklód a házigazda

HN-információ
A megye e félreeső, ám hagyományait és népi építészeti értékeit híven őrző kis településén kívánják idén megszervezni a Sóvidék Népviseletben című találkozót június 29-én, szombaton. Az egynapos program követi a bejáratott mintát, kiegészülve a környékbeli közbirtokossági vezetők és a polgármesterek számára meghirdetett találkozóval. Mihály János történész, az NSKI munkatársa elmondta, hogy tavaly, Homoródalmáson, az ottani találkozó során javasolta Szász Jenő elnök, hogy idéntől próbálkozzanak a községvezetők és közbirtokossági elnökök meghívásával, akik ilyen alkalmakkor bemutathatják sikerei­ket, elképzeléseiket, és akár ta­nácskozhatnak arról is, hogy miként tudnak a hagyományos életmód, az élettér megőrzésében és az új kulturális és gazdasági lehetőségek megtalálása ügyében együttműködni az elkövetkező időkben. Simó Márton, az Élő Székelyföld Egyesület képviseletében felvázolta, hogy idén is gyűjtenek régi fotográfiákat a lakosság és az elszármazottak körében, hogy azokból minőségi és reprezentatív kiállítást hozhassanak létre – Őseink viseletben címmel –, amelyet az esemény után a vendéglátó településnek adományoznak, hogy belátásaik szerint használják és a későbbiekben is bemutathassák az odalátogatóknak. Erre a találkozóra Szencsed, Fenyőkút, Pálpataka, Korond, Atyha, Alsósófalva, Felsősófalva, Parajd, Szováta, Sóvárad, Kibéd, Makfalva, Szolokma, Küsmöd, Kőrispatak, Énlaka és Etéd népviseletbe öltözött képviselőit várják – településenként legalább 4–8 főt –, akik bemutatják viseletüket a helyi kultúrházban tartandó ünnepségen. A program gyülekezéssel kezdődik Siklód központjában 10 és 11 óra között, ahonnan a küldöttségek és a jelen lévő érdeklődők zeneszóval ökumenikus istentiszteletre vonulnak, majd ezt követően 12 órakor – szintén zenés kísérettel – visszatérnek a kultúrotthonba, ahol köszöntőbeszédek hangzanak el, rövid néprajzi jellegű előadások, majd 13.30 és 16 óra között lezajlik a viseletek színpadi bemutatása. Ezt követően közebéd, majd „hozott anyagból” alkalmi előadás és közös népdaléneklés következik. A tervek szerint 18 órakor ér véget a III. Sóvidék Népviseletben találkozó. Hasonlóan a korábbi évekhez, idén is autóbusz szállítja ingyenesen az érdeklődőket Székely­udvarhelyről a helyszínre és vissza. Érdeklődni, feliratkozni a (+4) 0743–815149-es telefonszámon vagy a szervező elektronikus postacímén (eloszekelyfold@gmail.com) lehet. A szervezők a következő sajtótájékoztatót június 20-án tartják, amikor újabb részleteket, a pontos műsorrendet és az esetleges módosításokat is közzéteszik. A rendezvény a Nemzetstratégiai Intézet (NSKI) anyagi támogatásával, Szász Jenő, az NSKI elnöke fővédnöksége alatt zajlik, szervezi az Élő Székelyföld Egyesület, partnerségben Etéd Község Polgármesteri Hivatalával és a helyi református egyházközséggel. Nagyálmos Ildikó


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!