Folytatás lapunk szeptember 6-i számából Homoródkarácsonyfalva látható és láthatatlan értékei A Kis-Homoród és a beleömlő Rácz-patak mentén helyezkedik el. Első írásos említése 1334-ből való (Karasun néven). Jelentős cigány közösségével együtt ma aránylag életképes településként mutatkozik; 1910-ben 1006, 1941-ben 1029, 1977-ben 671, 1992-ben 527 lakója volt, pillanatnyilag 425-en élnek benne. Két temploma közül az unitáriusoké az ősi, kelet–nyugat tájolású, a Sion-hegyen épült, amelynek késő román kori szentélye, egy ugyanilyen stílusjegyeket viselő befalazott ablaka és a sekrestyeajtajának nyoma fennmaradt. Ezt a részt a gótika korában nyugaton homlokzati toronnyal bővítették (1495–1496). Belső hangulatát a 18. századi, 8 x 12 táblából álló festett kazettás mennyezet, illetőleg a Szent László kerlési csatáját (1068) megörökítő, mintegy 12 m hosszú, viszonylag jó állapotban fennmaradt freskósor határozza meg. Fontos kultúrtörténeti emlék, amely az Osztrák–Magyar Monarchiába való beágyazottságunkat is igazolja – kis településeken ritkán van ilyen szépen megmaradt és igényes alkotás – az unitárius templom kertjében levő Erzsébet-oszlop, amelyet az 1898-ban meggyilkolt Erzsébet királyné emlékére emeltek helyi kezdeményezésre az akkoriak (készítette a székelyudvarhelyi Hargita Nándor 1904-ben). A faluban vallási villongások is előfordultak, mígnem a római katolikusok új templomot építettek maguknak (1768 körül) a Kápolnahegyen egy ottani szerény kápolna helyén. Olyan épületelemek, kegytárgyak találhatók az egyházközség tulajdonában, amelyek feltételezik a katolikusok folytonosságát az unitárius többség mellett (17. századi oltártöredék, mellékoltár, illetve kőből készült keresztelőmedence; az oltárkép – amely az Erzsébetet látogató Máriát kalapban ábrázolja – feltételezhetően Itáliából kerülhetett Karácsonyfalvára). A hagyományos, szász mintákat követő népi építészeti emlékeknek itt sincs különösebb becsülete, főként a főút mentén figyelhető meg, hogy szívfájdalom nélkül áldozzák fel az állítólagosan korszerű és új igényeknek megfelelő változtatás lázában a másfél- vagy kétszáz éves kőházakat. A központi övezetben már csak két ilyen – viszonylag sértetlen bennvaló figyelhető meg – a mellékutcákban azonban húsz körüli az ilyen porták száma, és ugyanennyit – viszonylag szerény anyagi ráfordítással – vissza is lehetne állítani eredeti állapotába. [caption id="attachment_94479" align="aligncenter" width="1000"] Karácsonyfalva régi községháza. Felújítása jó jel Fotó: Simó Márton[/caption] Idegenforgalmi jelentősége van még a szelídgesztenye-ligetnek és a Dungó-fürdőnek. A szelídgesztenye-ültetvény, amely 2011-ben elnyerte a Székelyföld 7 csodája címet, ültetését annak idején Kelemen Lajos tanító kezdeményezte (1905). A Dungó-fürdő a falu nyugati bejáratánál, a megyei úttól mintegy 2 kilométerre található. Gyengén szénsavas, vasat, ként és konyhasót is tartalmazó gyógyvizét száz-százhúsz éve kezdték hasznosítani. Kis fürdő is épült a múlt századelőn, amelyet aztán 1954-ben is felújítottak, ám egy földcsuszamlás következtében teljesen használhatatlanná vált. 2006–2007-ben a X. Székelyföldi Fürdő és Közösségépítő Kaláka keretében a magyarországi Ars Topia Egyesület aktivistái építették újjá helyi önkénteseket is bevonva. Ezt gondolták tovább 2019 nyarán – immár a huszonnegyedik ilyen tábor alkalmával –, amikor ugyancsak pályázati kezdeményezésből, közmunkában, önkormányzati, közbirtokossági és civil segítséggel dolgozva, szabadtéri tűzhellyel, kapuval és meleg vizes medencével bővítették az objektumot. Oklánd község lehetőségeiről Egyértelmű, hogy a községpont fejlesztésekor figyelembe kell venni a létezett mezővárosi státuszt. A központi rész akkor árulkodhatna egyértelmű és tudatos, építő jellegű hozzáállásról, ha ezeket a jórészt üresen álló ingatlanokat egységes elképzelés szerint újítanák fel és helyeznék használatba. A hagyományos népi és közösségi építkezés terén az egyházak hozzáállása példamutató, látszik a tartós szervezési szándék és a helyes irány. A községközpont unitárius templomának környezetében szépen felújított parasztházakat is látunk, amelyek ma nem is mindig a lakhatást, hanem valamiféle vállalkozást szolgálnak, illetve a vendéglátást, a kikapcsolódást segítik. Viszont – sajnos – gyakran felbukkannak a szakszerűtlen friss beavatkozások is, néhány 150–200 éves porta pedig karbantartást és azonnali felújítást igényelne. Érdemes lenne elgondolkodni a még meglévő, de jórészt kihasználatlan hatalmas csűrök további sorsáról. Csíkszéken látni pár ilyen irányú gondolkodást, olvassuk a Csűrjeink újrahasznosítása című kiadványban, amely mögött a Csík-Gyimes Natúrpark Egyesület projektje áll, megvalósult terveket mutatva be, és tapasztalható az is, hogy Udvarhelyszéken, a Nyikó-, de a két Homoród-mentén is történnek hasonló próbálkozások, hadd tegyük hozzá: néhol igen meglepő és kimagasló eredménnyel. Jó lenne, ha a látogató, amint erre közeledik, s igyekszik visszahelyezni magát egy hét-nyolcszáz évvel ezelőtti korba, nem egy 21. századi, a természetestől és a hagyományostól elrugaszkodott, kiürült, koncepciótlanul lecsupaszított és átépített környezetet vagy romhalmazt látna. A magától értetődő és megnyilvánuló természetesség mentén, a hely szelleme által vezérelten működő spontán intelligencia és a paraszti gazdaöntudat teremtette tárgyi lenyomatokra lenne szükség – régi és új modorú, magas szintű építészi megfogalmazásban –, amelyek közt a hely embere irigylésre méltó körülmények közepette, folyton, majdhogynem paradicsomi állapotban élhetne. Talán úgy a vidék szülötte nem vágyódna el innen, vagy elmenvén – fogságban érezve a kinti világ szabadságában önmagát –, szorongva várná a visszatérés lehetőségének pillanatát. A vendég pedig szép gondolatokkal távozna, vágyva a következő viszontlátás pillanatát. [caption id="attachment_94480" align="aligncenter" width="777"] Karácsonyfalvi utcakép. Javíthatna rajta a Szent László-turizmus[/caption] Oklánd és Karácsonyfalva a továbbiakban még jelentékenyebben bekapcsolható a Szent László-turizmusba. A legutóbbi években történt ilyen téren előrelépés, 2017-ben – a Szent László Emlékév keretében – számos rendezvény és kiadvány foglalkozott a témával. Az is nagy lépés volt, hogy a közeli Székelyderzs – ahol ugyancsak értékes freskók találhatók az ottani unitárius templomban – bekerült az UNESCO Világörökség programba. Ebben azonban csak kevésbé volt része székelyföldi lobbi-érvényesítésnek, egy Szászföldet behálózó, vártemplomokra figyelő projekt része lett, amelynek keretében Derzs mellett – többek között – Prázsmár, Szászfehéregyháza, Szászkézd, Berethalom, Nagy­barom­lak erődtemplomai kapnak kiemelt figyelmet. A látogatottságon mindez Székelyderzs esetében már a röpke két év múltán is érződik. A vallásszabadság 450. évfordulóján dél-erdélyi lovas emlékzarándoklatot szerveztek, Derzsről indulva, amelynek Oklánd volt a végállomása. Ez is emlékezetes pillanat volt, amely ismételten felhívta a hely értékeire a figyelmet. Hogyha létrejönne és folyamatosan működne a Szent László-emlékhelyeket érintő szervezett turizmus, UNESCO- vagy összmagyar támogatottsággal, több mint bizonyos, hogy lendületet adna a fejlődésnek. Főként akkor, ha kialakulhatnának helyben az elszállásolás és a vendéglátás korszerű formái. Homoródújfalu esetében a perem-mivolt, a székely határvédelem létező emlékhelyeinek látogathatósága jelenthetne lehetőséget. Kifejezetten jót tenne, ha a meglévők mellé további tájházak létesülnének, és – több felmérés, dokumentálás, helyi és megyei próbálkozás után – legalább egy-két utcában konkrétan meghatároznák és érvényesítenék a faluképi védettséget, amelyre, miközben folyamatosan pusztul, már számos konferencia, felmérés, tanulmány és szakdolgozat hívta fel a figyelmet 1990 után, s tegyük hozzá, hogy nem túl jelentős eredménnyel. A népi épített örökségnek ebben a megújulási folyamatban igen nagy szerep juthat. A helyi hagyományos mesterségek visszahonosítása, a hajdanán kiváló eredményeket hozó gyümölcstermesztés újbóli népszerűsítése pedig – amely mellett akár helyi feldolgozás is kialakulhatna előbb-utóbb – némi kapaszkodót és kitörési lehetőséget jelentene Oklánd község számára is. Simó Márton