Hirdetés

Nyitnának a világ felé

Közel egy éve indult újra a tevékenység a kétezres évek elején alakult Re­gi­o­vest – Szent László Kistérségi Társulásnál. Egyelőre kicsiben terveznek és álmodnak, fő céljuk azonban, hogy nyissanak a nagyvilág felé, ezzel hozzájárulva a községek turisztikai, gazdasági fellendüléséhez, úgy, hogy közben tovább éltetik a Szent László-kultuszt.

Hadnagy Éva
Becsült olvasási idő: 6 perc
Nyitnának a világ felé
Történelmi vetélkedő, sikeres rendezvény Fotó: Regiovest – Szent László Kistérségi Társulás

Huszonhárom évvel ezelőtt, 2000-ben ala­kult meg a Regio­vest – Szent László Kis­tér­sé­gi Társulás, amely tag­ságát kezdetben öt község, nevezetesen Fel­ső­bol­dog­fal­va, Bö­göz, Kányád, Szé­kely­derzs, leválása után pedig Nagygalambfalva és a megyei önkormányzat alkotta. Az évek során a kistérségi társulás azonban kifulladt, és megszűntek tevékenységei. Tavaly májusban döntöttek úgy az érintett önkormányzatok vezetői, hogy újra élettel töltik meg az egyesületet, és ugyanazokat a célokat követve, mint korábban, újraindították a kistérségi társulást. Ezúttal is – Nagygalambfalva kivételével – ugyanazok a tagjaik, mint korábban – avatott be a részletekbe Ülkei Zoltán, Bögöz község polgármestere. Ő egyébként az újraalakulástól számított négy évig tölti be az elnöki pozíciót.
– Csupán pár iratot kellett megújítanunk, de a tevékenység, a fő célok ugyanazok maradtak. Nagyon sok minden belefér ennek az egyesületnek a tevékenységi körébe, kulturális események, vidékfejlesztés, turizmus, így mindenképp érdemesnek tartottuk az újraindítást – fogalmazott.
A kistérségi társulás fő célja, hogy ezeket az egymás mellett lévő községeket összefogja, közösségépítő szerepet töltsön be, hiszen összeköti őket a Szent László-út is. Erre próbálnak építkezni és egy olyan turisztikai potenciált építeni, amely által az egész térség vonzóvá válik az odalátogatók számára, ez pedig minden község javát szolgálja, az ott élőknek pedig egyfajta megélhetési lehetőséget is biztosítana.
– Számos olyan programtervezetünk vár jóváhagyásra idén, amely felöleli ezt a négy községet – fogalmazott Ülkei Zoltán. Elmondta, céljaik között szerepel, hogy kiépítsék a Szent László-utat, szálláshelyeket és gasztropontokat alakítsanak ki, alternatívát biztosítva a látogatóknak, illetve lovas, szekeres, gyalogos vagy akár kerékpáros túrák szervezésével többnapos programot kínálnának a térségben. – Körbe lehetne járni a településeket, megcsodálni a templomokban feltárt falképeket, ami szerves részét képezi a Szent László-útnak. Olyan szintre szeretnénk eljutni, olyan programokat összeállítani, hogy a Visit Harghita szervezői is lássanak bennünk fantáziát, mert ha felkerülünk majd az oldalukra, akkor eggyel több lehetőségünk lesz rá, hogy megmutassuk a környékünk szépségeit – vélekedett Ülkei Zoltán.
Mindezek mellett kiemelt céljuk, hogy egész Ud­var­hely­szé­ket átfogó rendezvénnyé növeljék az október 16-ai agyagfalvi Székely Nemzetgyűlés évfordulójának megünneplését.
– Tavaly már próbálkoztunk, kétnapos rendezvénnyel készültünk, ami elég sikeres volt, partnerünk volt az Udvarhelyszéki Hagyományőrző Székely Huszárezred, amely továbbra is részese kíván lenni a rendezvénysorozatunknak. Reméljük, olyan rendezvénnyé sikerül kinőnie magát ennek a fontos eseménynek, amely az egész térséget megmozgatja – mondta.

Hadnagy Éva
Ülkei Zoltán

Székhely és tervek az emlékházban

A Regiovest – Szent László Kistérségi Társulás ideiglenes székhelyét az agyagfalvi emlékházban alakították ki, így ügyvezetőjük egyúttal a látogatókat is tudja majd fogadni a nyári hónapokban, az 1848 Agyagfalva Alapítvány alkalmazottja mellett. Az ok, amely miatt csak a nyári hónapokban látogatható az emlékház, az, hogy villanyfűtést szereltek bele, így a jelenlegi energiaárak mellett nem tudják működtetni.
– Május elejétől tud úgy beindulni az emlékház, hogy folyamatosan valaki ott legyen, de a késő őszi, téli és kora tavaszi időszakokban is fűteni kell, és ahhoz nagyon sok pénzre lenne szükség. Telefonszámokat függesztettünk ki, így ha csoport érkezik, szívesen körbevezetik, de ezekben a hónapokban állandó jelleggel nem tudjuk üzemeltetni az emlékházat – mondta az egyesület vezetője.
Terveik között szerepel az is, hogy kiépítik az emlékház környékét, játszóteret hoznának létre, és egy kis kávézót, éttermet is terveznének, ahol a látogatók megpihenhetnének, de a kiállítás anyagának újításán is gondolkodnak.
– Hosszú távú céljaink ezek, hiszen most az épület csak magában áll, de ha mindezek megvalósulnak, akkor minden bizonnyal vonzóbb lesz a hely a látogatók számára is – vélekedett.
Mivel 2022 májusában indult újra a kistérségi társulás, mindeddig nem volt lehetőség pályázati források lehívására. Ülkei Zoltán szerint azonban a jövőben igyekeznek minden forrást kihasználni, ami hozzájárulhat programjaik sikereihez.

Hadnagy Éva
Agyagfalvi emlékház – kiépítenék a környékét, vonzóbbá tennék a turisták számára

Idei programok

Ülkei Zoltán elmondta, több idénre tervezett programjuk is megvalósult már. Többek között februárban a négy község iskolásainak bevonásával farsangtemetést szerveztek. A gyerekekkel végig­járták a falvakat, majd Szé­kely­do­bó­ban elégették Ilyést. A művelődési házban nemzedékek találkozójaként kulturális műsorokat adtak elő, a diákok mellett a fel­ső­bol­dog­fal­vi, illetve a dobói nyugdíjasok is előadásokkal készültek.
– Megmozgatta mind a négy községet, úgy gondolom, sikeres rendezvény volt, aminek jövőre is tervezünk folytatást – mondta a polgármester. 
Március 15-e és a Petőfi-emlékév kapcsán történelmi vetélkedőt szerveztek Pilvax – Petőfi és az 1848-as forradalom címmel, szintén a község iskolásai számára. A diákok az emlékházba is ellátogattak, majd izgalmas és interaktív vetélkedőn mérték össze tudásukat. Minderre március 14-én került sor.
Az idei tervek között szerepel továbbá régi receptek felkutatása és összegyűjtése, amelyekkel valamelyik község falunapjához csatlakozna a Szent László Kistérségi Társulás, ezzel pedig egyfajta gasztrofesztivált hoznának létre.
Honlap készítése is a tervek között szerepel, amelyen programjaikról, rendezvényeikről értesülhetnének az érdeklődők.
– Célunk, hogy nyissunk a nagyvilág felé, és hogy a négy községen túl egész Udvarhelyszéken ismertté váljanak rendezvényeink, jó előre bekerüljenek az emberek naptárába. Ez nagyon fontos célkitűzésünk – ismertette Ülkei Zoltán.
A Szent László Kistérségi Társulás fenntartója Hargita Megye Tanácsa, amely rendezvényeiken keresztül támogatja az egyesületet.
 



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!