Hirdetés

Növekvő létszám, javuló felszereltség, folyamatos fejlődés

HN-információ
Szakmai képzésre, Szent Flórián-vándorkupára készülnek az önkéntes tűzoltók. Bővült a felszerelésük, és miközben nagy hangsúlyt fektetnek a tájékoztatásra, megelőzésre, komoly kihívásoknak is eleget tettek az idén. Mára az egész megyét lefedik az önkéntes tűzoltócsapatok, és egyre újabbak alakulnak. Mindezt a közösség biztonságáért teszik. [caption id="attachment_55405" align="aligncenter" width="1000"] Hargita megyei önkéntesek versenyeznek. A felkészültségük példaértékű más megyék számára Fotó: László F. Csaba[/caption] Nyertes pályázatokról, idei megvalósításokról, tervekről számolt be tegnap Székelyudvarhelyen Albert Csaba, a Hargita Megyei Önkéntes Tűzoltók Szakmai Egyesületének elnöke. Elöljáróban elmondta, hogy az elmúlt években hatalmas átalakuláson ment át az önkéntes katasztrófa-elhárítási tevékenység, jelenleg a megyében 58 – ezen belül Székelyudvarhely térségében 24 – községi önkéntes tűzoltó-egyesület tevékenykedik. A megyei tanács rendszeres támogatásának, illetve határon átnyúló kapcsolatoknak köszönhetően felszereltségük és képzettségük is folyamatosan fejlődik. Nyertes pályázatok Az egyesület négy pályázatot nyújtott be a megyei önkormányzat idei kiírására, mindegyiket meg is nyerte, így összesen 35,8 ezer lejt költhet el különböző projektekre. Egyrészt védőfelszereléseket szereztek be a kapott összegből, továbbá 4000-es példányszámban készül el az Állampolgárok kézikönyve sürgősségi esetekre című tömör, tájékoztató kis füzet második kiadása, amelyet a megyei tanács segítségével juttatnak el a lakosokhoz, intézményekhez. Augusztus 24-én szakmai képzés kezdődik Szentegyházán, ahová beosztott tűzoltókat várnak. A pályázaton elnyert összegnek köszönhetően 9 személy részvételét tudják biztosítani. Mivel a szentegyházi egyesület is pályázott erre a célra, onnan tízen vehetnek részt ingyenesen a tanfolyamon, de a térítéses helyekre is jelentkeztek – tudtuk meg Balázs Pál parancsnoktól. Hivatásos tűzoltó, Aurelian Mustățea ezredes, szakoktató, a Hargita Megyei Olt Sürgősségi Esetek Felügyelőségének korábbi parancsnokhelyettese vezeti a képzést (aki nyugalomba vonulása után a továbbiakban tevékeny részt szeretne vállalni az önkéntes tűzoltók továbbképzésében). A kétnyelvűséget természetesen biztosítják – derült ki a tájékoztatón. Negyedik tételként, szeptember végén Székelyudvarhelyen rendezik meg a hagyományos, idén immár ötödik alkalommal jelentkező Szent Flórián-vándorkupát, amely nemcsak a szakmabelieknek, de a lakosságnak is tartalmas szórakozást nyújt majd – mondta Albert Csaba elnök. A városi sportpályán zajló verseny mellett nyílt napot is szerveznek, ahol bemutatják például Tusnádfürdő modern, létrás, mentőkosaras tűzoltóautóját is. A városi felvonuláson 35-40 jármű lesz jelen, és az önkéntes lánglovagok főzőtudományukat is bemutatják majd a közönségnek. Tűzben, viharban, autóversenyen Több magyarországi tapasztalatcserén is részt vettek már az egyesület tagjai, és tovább sikerült bővíteni a csapatok felszereltségét. Albert Csaba bejelentette, hogy a magyar kormány, illetve a magyarországi tűzoltószövetség támogatásával hamarosan tűzoltóautót hoznak Homoródalmásnak, de a megyén kívül is segítenek: ugyanilyen adománynak örülhet az ősz folyamán a kommandói (Kovászna megye) egyesület is. Örömmel nyugtázta ugyanakkor az elnök, hogy újabb egyesületek alakulnak, Udvarhelyszéken egészen friss még a homoródszentmártoni és a máréfalvi csapat. Idén több éles helyzetben is jelesen vizsgáztak az önkéntes tűzoltók – folytatta az eredmények felsorolását Albert Csaba, majd az augusztus eleji hargitai erdőtűzben tanúsított együttműködést, hatékony helytállást emelte ki. Kollégája, Balázs Pál szentegyházi önkéntes tűzoltóparancsnok ugyanakkor a július 12-i vihar utáni kárelhárítást elevenítette fel, amikor a kidőlt fák miatt a 13A országúton, a Cekend-tető környékén lebénult a forgalom. Több település önkéntesei fogtak össze akkor is, hogy segítsenek a bajbajutottakon. Nemcsak bajban, hanem rendezvényeken is fontos szerepet töltenek be mára az önkéntesek. A megye legnevesebb sporteseményét, a Hargita Ralit például az idén ők biztosították, a műszaki védelmet Parajd, Zetelaka, Lövéte, Homoródszentmárton és Bögöz tűzoltó-egyesületei bonyolították le. Albert Csaba büszkén mondta el, hogy a szervezőktől írásos dicséretet kaptak. Ugyancsak kiemelte az elnök, hogy mostanra a főutak menti települések önkéntes egyesületei majdnem mind rendelkeznek a műszaki mentéshez szükséges felszereltséggel is. Biztonságot adnak A pozitívumok sorát folytatta Bíró Barna Botond, a megyei tanács alelnöke, aki elmondta, hogy nemrég kolozsvári szakmai találkozón ismerték el a Hargita megyei önkéntesek szakmai helytállását, akik országos szinten az elsők között vannak például a felkészítőkön való részvétel szempontjából. Szerinte az utóbbi évek fejlődésében a megyei tanács – pályázatai és erkölcsi támogatása révén – a kovász szerepét töltötte be, de üdvözölte a Hargita Megyei Önkéntes Tűzoltók Egyesületének koordináló munkáját és az évek során kialakított nemzetközi kapcsolatrendszerét, amelynek révén több támogatáshoz juthattak a helyi csapatok. Idén már megelőzésre is pályázhattak az egyesületek, jövőre pedig – mivel a felszereltség egyre inkább rendben van – a pályázati rendszerben nagyobb hangsúly kap majd a szakmai felkészültség fejlesztésének támogatása – árulta el az alelnök. Megjegyezte, hogy ezen önkéntes, de igencsak szükséges tevékenység minél optimálisabb működéséhez szükség lenne a vonatkozó törvénykezés módosítására – például, hogy a mentésben eltöltött idő munkaidőnek számítson –, de ebben is megpróbálnak előrelépést elérni. Asztalos Ágnes


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!