Hirdetés

Nőtt tavaly a parajdi sóbánya látogatóinak száma 2023-hoz képest

Enyhén nőtt tavaly a parajdi sóbánya látogatóinak száma, noha a turistaidény elején vízszivárgás miatt egy hónapig zárva volt a létesítmény.

Hírszerkesztő: Molnár Raymond
Nőtt tavaly a parajdi sóbánya látogatóinak száma 2023-hoz képest
Fotó: Bíró István

A bányavállalat igazgatója, Sebestyén József az Agerpres hírügynökségnek csütörtökön elmondta, hogy 2024-ben hozzávetőlegesen 470 ezer személy látogatta meg a parajdi sóbányát, mintegy ötezerrel több, mint egy évvel korábban. Az igazgató „elfogadhatónak” nevezte a tavalyi turisztikai évet, tekintve, hogy május 15. és június 15. között vízszivárgás miatt zárva tartott a bánya.

Az előző évekhez hasonlóan 2024-ben is júliusban és augusztusban, illetve az iskolai szünidők alatt volt a legtöbb látogatójuk, ilyenkor naponta négy-ötezer személyt is fogadott a létesítmény. A turisták zöme romániai, és körülbelül 50 százalékuk kezelésre jár a bányába, ami azt jelenti, hogy hozzávetőlegesen egy hétig naponta több órát lent töltenek.

Erre az évre a látogatószám 5 százalékkal való növelését tűzte ki célul a bánya vezetősége, az igazgató szerint azonban ezt nem fogják tudni elérni, ha csökken a vakációs utalványok értéke.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés

par

A karácsonyi szünetben is sok látogatója volt a bányának, az új évben pedig már 13 ezer személyt fogadtak, noha a múlt év végétől 5 lejjel nőttek a jegyárak – tette hozzá.

A látogatók számára 120 méter mélyen kialakított csarnokban játszótér, kalandpark és mozi is található, de pingpongasztalokat is elhelyeztek. Emellett egy ökumenikus kápolnát és a sóbánya történetét bemutató múzeumot is kialakítottak, illetve kávézó és étterem is várja a látogatókat a sóbányában.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!