Négynapos konferenciára várják az érdeklődőket
Idén is megszervezik a kórháznapokat Székelyudvarhelyen, a négynapos eseményen szakmai előadásokkal és az egészségügyhöz kapcsolódó témákkal várják az egészségügyi dolgozókat és a városlakókat egyaránt.
A tavalyi sikeres esemény után idén is megszervezik a Székelyudvarhelyi Kórháznapokat, az eseményt csütörtöki sajtótájékoztatójukon ismertették a szervezők. Az idei rendezvényt február 26. és március 1. között szervezik, a tavalyi háromnapos konferenciát idén egy nappal bővítik, így négy napon át várják az érdeklődőket. Nagy Gyula, a Székelyudvarhelyi Városi Kórház főigazgatója reményét fejezte ki, hogy idén is magas színvonalú eladások hangzanak el, hasznos találkozókra nyílik lehetőség.
A szervezőcsapat bemutatta a programot: a szerdai, vagyis a nulladik napot a prevenciónak szentelik, ami égető kérdés, több előadás is várható a témában, ezek bárki számára nyitottak. Csütörtökön tartják az esemény hivatalos megnyitóját, majd plenáris ülésszakok következnek, meghívott előadók és a székelyudvarhelyi kórház dolgozói tartanak előadásokat. A szombati napot kardiovaszkuláris prevencióval kezdik – azaz közös szaladással a Szejkefürdőre –, majd folytatódnak a plenáris előadások.