Napelempark létesítésére pályázik a város

Bár még nem tudni, hogy a megszorítások miatt befejezhetik-e az elnyert pályázatokból finanszírozott beruházásokat Székelyudvarhelyen, újabb pályázatot készül benyújtani a városvezetés. A polgármester bizakodó az elkezdett projektek befejezését illetően.

Simó Bernadette
Napelempark létesítésére pályázik a város
Szavaznak a testületi tagok. Huszonnégy napirendi pont került terítékre Fotó: Hodgyai István

A szűkös pályázati lehetőségek ellenére igyekszik minden lehetőséget megragadni Székelyudvarhely városa, ennek megfelelően új pályázatot készül benyújtani napelempark létesítésére, ugyanakkor az önkormányzati képviselők és a hivatal munkatársai azon dolgoznak, hogy megmenthessék a már elkezdett projekteket, amelyeknek egyelőre bizonytalan a finanszírozása. Szakács-Paál István, Székelyudvarhely polgármestere az augusztusi soros havi önkormányzati testületi ülés elején elmondta, az elnyert pályázatokról még nem kapott tájékoztatást a városvezetés, de a második deficitcsökkentő intézkedéscsomag elfogadása után bizonyára tisztán látható ezek sorsa. Akkor derül majd ki, hogy a 0–30 százalék közötti megvalósításban lévő projektekre kap-e kivételt a város, és engedik-e, hogy befejezzék a munkálatokat.

– Mi abban bízunk, és úgy folytatjuk a munkát a munkatársakkal, hogy minden egyes pályázatunkat be tudjuk fejezni

– fogalmazott a polgármester.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!



Az ülésen az áfa növekedése miatt a helyi tömegközlekedési díjak módosításáról döntöttek, mint az ülésen elhangzott, az intézkedéssel nem változik sem a buszjegy, sem a bérlet ára. 
Egy másik napirendi pont
volt a város által megpályá­zott napelemparkhoz szük­séges áram­be­kötési terv elkészítésére vonat­kozó szerződés aláírásának elfogadása. Mint elhangzott, a napelemparkot a városhoz tartozó Kerekerdő közelében telepítenék, célja pedig az, hogy megtermelje a közintézmények számára szükséges éves villanyáram-mennyiséget. A testület elfogadta továbbá öt új textilgyűjtő konténer vásárlását, ezekre azért van szükség, mert törvény kötelezi a várost a textilhulladék szelektív gyűjtésére. A ruhagyűjtők összértéke 24 800 lej áfával, ezt a köztisztasági szolgálat tevékenységéből létrehozott fejlesztési alapból finanszírozzák.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!