Nem véletlenül kérték fel Vécsi Nagy Zoltán művészettörténészt, hogy nyissa meg az idei művésztelep kiállítását, amely július 19. és 29. között zajlott a Spanyár-házban. A közismert szakember még a Haáz Rezső Múzeum alkalmazottjaként tevékenykedett, amikor Berze Imre szobrászművész előhozakodott az alapötlettel. Akkor ő maga, Vécsi Nagy, illetve az intézmény vezetősége is életrevaló elképzelésnek tartotta, hiszen ily módon hírnevet szerezhet a város, és a múzeum olyan kortárs képzőművészeti alkotásgyűjteményhez juthat, amilyent sem adományozás, sem vásárlás útján nem szerezhet. Egyrészt. Másrészt pedig az itteni éves rendszerességgel megismétlődő alkotóműhelynek híre megy, híre ment, és a székely anyaváros felkerülhet, felkerülhetett a képzőművészeti „közélet” nemzetközi térképére. Innen elszármazott, ide kötődő és egy-egy anyaországi, illetve neves külföldi művészt szoktak meghívni. Csak egyszer. Az ötletgazdának, Berze Imrének azonban az a kiváltsága, hogy személyesen minden alkalommal dolgozhat itt, ugyanakkor az ő vállára nehezedik folyton a szervezési feladatok sokasága. A fiatal szobrász messzemenően eleget tett és tesz a kihívásoknak, és eközben nagy energiaráfordítással képes alkotni. Idén a Szobordoboz című munkával lepte meg a közönséget, amely egyben utalás arra is, hogy a klasszikus értékek számunkra gyakran rejtve maradnak, de nem koporsóban, hanem lezárt ládikóban, a felszínen, itt az orrunk előtt helyezkednek el, amelyet kellő érzékkel és kíváncsisággal mi magunk is felnyithatunk. [caption id="attachment_126915" align="aligncenter" width="2560"] A Szobordoboznak titka van[/caption] A házigazda, Miklós Zoltán néprajzkutató, múzeumigazgató megköszönte Berze Imre áldozatos munkáját, a támogatók hozzájárulását, majd a kiállítás megtekintésére invitálta a jelenlevőket. A művésztelep zárónapján megnyitott tárlat egyébként egy hónapon át tekinthető meg a múzeum földszinti termeiben. A megnyitóünnepség végén Berze Imre felesége segítségével bemutatta a „Nyomok” című perfomance-ot. Ha úgy vesszük, s ha valóban meg akarjuk élni és meg kívánjuk érteni, hogy felszabadultakká lettünk, ezt a művészi cselekedet akár úgy is értelmezhetjük, hogy – remélhetőleg – kevesebb vírussal és fenevaddal van/ lesz dolgunk a közeljövőben. Saját használatra akár ezt a nevet adhatnánk a látottaknak: „A medve távozása a múzeumból”. A nyomok fellelhetők a földszinti előcsarnokban. Mintha medve nyomai lennének. De itt-ott egy-egy emberi hátsó végtag lenyomata is látható. Ami fölöttébb elgondolkodtató. Mivé lettünk? A szerző felvételei

Simó Márton