Hirdetés

Mozaikképek a környezetvédelem jegyében

Ötödik alkalommal jelentkezett az iskolásoknak szánt kupakmozaik-vetélkedő, amelyet szombaton rendez­tek a székelyudvarhelyi jég­pályán. Az idei esemény legnagyobb újdonsága az volt, hogy a környezetvédelmi alkotások elkészítéséhez már nemcsak műanyag kupakokat, hanem papírt és alumíniumdobozt is lehetett használni.

Asztalos Ágnes
Becsült olvasási idő: 4 perc
Mozaikképek a környezetvédelem jegyében
Kupakmozaik. Szelektív hulladék, kreatív felhasználás Fotó: SZKA Fb-oldala

A megye közel tíz településéről 370 diák és kísérőik álltak startvonalhoz szombaton reggel 10 órakor a városi jég­pályán, hogy elkészítsék színes mozaikjaikat. Összesen 37 vegyes korosztályú csapat versengett egymással, többek között Csíkcsicsóból, Szentegyházáról, Parajdról, Szentábrahámról és Varságról érkeztek, illetve több udvarhelyi csapat is bejelentkezett – tudtuk meg Balogh Csengétől, a szervező Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány (SZKA) kommunikációs munkatársától. Mivel a betétdíjas visszaváltási rendszer életbe lépése óta megfogyatkozott az összegyűjthető kupakok mennyisége, változtattak a szabályzaton a szervezők.

Mozaikképek a környezetvédelem jegyében

– Az idei év egyik újdonsága volt, hogy a tízfős csapatok a kupakok mellett papírt és alumíniumdobozt is gyűjthettek, lehetett kimondottan kupakokkal is dolgozni, de vegyes technikát is lehetett alkalmazni

– közölte Balogh Csenge.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés


Ennek ellenére a nagy több­­ség maradt a „klasszi­kus” kupakmozaiknál. Egyéb­­ként a legalább 2 x 2 méter­es környezetvédelmi témájú alkotáshoz a számítások szerint legalább 5000 színes műanyag fedő szükséges. Három óra állt a csapatok rendelkezésére, hogy felrajzolják a földre és az általuk összegyűjtött szelektív hulladékból kirakják az előre megtervezett képet. Az alkotásokat szakmai zsűri bírálja el, ám a közönség is szavazhat. Az alkotásokról készült fotókat már szombaton feltöltötték az SZKA Facebook-oldalára, ahol ma délig fut a lájkverseny.

Mozaikképek a környezetvédelem jegyében
Az SZKA munkatársa még elmondta, hogy az első három helyezett csapat értékes nyereményben részesül, ugyanakkor minden részt vevő csapatot díjaznak a környezetvédelmi munkájáért és elszántságáért, élményre beváltható utalványt ajándékoztak a szervezők, többek között a székelyudvarhelyi könyvtár interaktív sószobájába nyertek belépőt a kreatív és környezettudatos versenyzők.
A kupakmozaik-vetélkedő szervezésében az SZKA partnere ezúttal is az RDE Hargita hulladékgazdálkodási vállalat volt.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!