Minden udvarhelyi nyíltan szavazhat – de kire?

HN-információ
Górcső alá vette és érvény­telenítette a városi RMDSZ-nek a zárt körű önkormányzati előválasztásra vonatkozó javaslatát az RMDSZ udvarhelyszéki területi elnöksége. A városi szervezet elnöksége jelezte: kivizsgálást kér. Egy jelölt van. A többi ma kiderül. [caption id="attachment_23342" align="aligncenter" width="620"]Az RMDSZ Székelyudvarhely városi szervezetének irodája. Fellebbeznek Az RMDSZ Székelyudvarhely városi szervezetének irodája. Fellebbeznek[/caption] Az RMDSZ udvarhelyszéki elnöksége csütörtökön ülésezett. Az ülésen nem vett részt Bunta Levente polgármester, a székelyudvarhelyi városi szervezet elnöke és Bokor Botond fenyédi polgármester. Jelen volt dr. Verestóy Attila, Bíró Barna-Botond, Antal István, Asztalos Ferenc, Arros Orsolya, Bálint Elemér, Birtalan József, Fancsali János, Gyerkó Levente, Incze Csongor, Katona Mihály, Pálffy Domokos, Rafai Emil. A küldöttek egyetlen napirendi pontot, a szövetség Szé­kely­udvarhely városi szervezetének február 9-én, a Városi Küldöttgyűlés által elfogadott, az önkormányzati választások előkészítéséről szóló, a zárt körű szavazásra vonatkozó 2016/25-ös számú határozatát tárgyalták. Az udvarhelyszéki szervezet elnöksége egyhangúan érvénytelenítette a városi szervezetnek azt a döntését, hogy az előválasztáson belső körben csak a városi RMDSZ-tagok szavazhassanak, és megerősítette korábbi határozatát: március 13-án előzetes regisztrációhoz kötött, nyílt, állóurnás előválasztás lesz, azon dől el, hogy ki indulhat a polgármesteri székért Székelyudvarhelyen. Döntésüket azzal indokolták, hogy a városi szervezet döntése több pontban is ellentmond mind a Szövetségi Képviselők Tanácsa, az Udvarhelyszéki Területi Elnökség és Választmány, mind pedig a városi szervezet korábbi határozatainak, illetve a szövetség működési szabályzatában foglaltaknak. Aki indult, aki nem A szabályzat szerint azok, akik a tulipán jegyében jelöltetik magukat, támogatói aláírásokat kellett összegyűjtsenek – Udvarhelyen ezt 900-at jelentett – és jelentkezési iratcsomójukat február 12-én, pénteken kellett leadják a városi RMDSZ irodájában. Mint korábban már hírt adtunk róla, Székelyudvarhelyen a 900 támogatói aláírást négyen „gyűjtögették”: Bunta Levente jelenlegi polgármester, ellenlábasa, Arros Orsolya, Benedek Árpád Csaba alpolgármester és Jakab Áron Csaba önkormányzati képviselő, frakcióvezető. Bár utóbbi kettő közel egy hét alatt megszerezte a szükséges aláírást, Jakab Áron Csaba sajtótájékoztatón, Benedek pedig a Facebook-on jelentette be: tekintettel a kialakult helyzetre, úgy döntöttek, nem indulnak a polgármester-előválasztáson. Arros Orsolya az előírtnál jóval több támogatói kézjegyet gyűjtött össze, múlt hét elején bemutatta és közzétette Lendületbe hozzuk a várost! című választási programját, pénteken délben pedig leadta iratcsomóját a városi RMDSZ irodájában. Macska a mikróban és a szírek Bunta Levente jelenlegi polgármester nem közölte hivatalosan szándékát, de a Facebook-on tette közzé véleményét az előválasztásos csörtéről. „A mikrohullámú sűtőbe (sic!) nem teszünk kisállatot, avagy a szírek ne szóljanak bele dolgainkba” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a városlakóknak tudniuk kell, milyen játszma zajlik a háttérben. Megismételte, az általa legkorrektebbnek tartott előválasztási módozatot javasolta, de ezt „Verestóyék szándékosan félreértelmezték”, holott a kommunikáció egyértelmű volt, álláspontja két mondatban összefoglalható „RMDSZ-jelöltről RMDSZ-esek döntsenek, és ne valaki más! A város polgármesteréről a városlakók döntsenek, és ne valaki más!” A polgármester szerint a széki RMDSZ „mesterkedéseit” az udvarhelyi kisvállalkozók is megértették, és meglátásukat úgy foglalták össze: „a Széki RMDSZ azt szeretné, hogy a szír menekültek szavazati jogot kapjanak, és eldönthessék, hogy Magyarországnak ki legyen a miniszterelnöke.” „Székelyudvarhely a székely­udvar­helyieké, és az is marad. Nem dúsgazdag, Bukarestben élő személyek játszótere, de nem is Kolozsvárról madzagokat huzigáló személyek személyes ambícióinak játékszere. Székelyudvarhely nem kér a megvezetésből, nem kér a bábként odatett polgármesterekből, nem kér az RMDSZ-ből sem, ha az nem a közösségünket szolgálja” – zárta Facebook-bejegyzését Bunta Levente, említést nem téve arról, hogy újrázik-e a szövetség színeiben. Fellebbeznek, bojkottálnak? A homályt eloszlatta a városi elnökség vasárnap délutáni közleménye, amelyből kiderül: bojkottálták az előválasztást. „Az elnökség azon tagjai, akik indulni szerettek volna a polgármesteri előválasztások alkalmával, nem támogatják az utolsó percig tapasztalt megosztást, a helyi RMDSZ döntéseinek figyelmen kívül hagyását, a tagok megbecsülésének hiányát, ezért nem teszik le a szükséges dokumentumokat” – áll a RMDSZ Székelyudvarhely Városi Szervezete Elnökségének tegnapi közleményében. Kiderül: az elnökség pénteken ülésezett, ahol megtárgyalta a kialakult helyzetet, és arra a következtetésre jutott, hogy a városi szervezet az országos és a széki szervezet keretében működik, de önálló szervezeti egység, s ezt a szuverenitást, illetve több alapszabályt is figyelmen kívül hagyott a széki határozat, ezért kivizsgálást kérnek, és a Szövetségi Szabályzatfelügyelő Bizottsághoz fordulunk igazunkért”. Megismétlik az előválasztással kapcsolatos álláspontjukat is: egy demokratikus, az RMDSZ alapszabályzatának megfelelő, minden szintre kiterjedő, regisztrált RMDSZ-tagok részvételével zajló urnás előválasztást szeretnének mind a polgármesterjelölt, mind pedig a tanácsos-jelöltek esetében. Hétfőn minden kiderül Az alapszabályzat szerint a területi elnökség határozata megfellebbezhető, első körben a Területi Szabályzat-felügyelő Bizottsághoz lehet benyújtani óvást. Amennyiben egyik vagy másik fél ennek döntését kifogásolja, másodfokon a végső és megvétózhatatlan határozatot a Szövetségi Szabályzat-felügyelő Bizottság mondja ki – tájékoztatott a széki RMDSZ ügyvezető elnöke, Bíró Barna Botond. Hozzátette: bár péntekre szorgalmazta, Bunta Levente úgy döntött, hogy ma, hétfőn délután 3 órára hívták össze az előválasztási bizottságot. Érdeklődésünkre, hogy amennyiben egyetlen polgármesterjelölt lesz, marad-e Udvarhelyen a jelenlegi forgatókönyv, Bíró úgy válaszolt: egyelőre nem akar a dolgok elébe menni. Vidéken minden rendben Az ügyvezető elnöktől megtudtuk, hogy a másik két településen, Homoródszentmártonban és Máréfalván nincs bonyodalom – biztosak a jelöltek és az állóurnás előválasztás is. Szentmártonban ketten – Jakab Attila korábbi MPP-s alpolgármester és Nágó István jelenlegi alpolgármester indul az előválasztáson, a jelenlegi polgármester, Kerekes Péter Tivadar nem jelölteti magát. Máréfalván hárman vesznek részt a márciusi előválasztáson: Mihálykó József jelenlegi ideiglenesen kinevezett polgármester, Olasz Erika és Kovács Imre. Lázár Emese


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!