Meleg hangulatú, szeretettel teli gyülekezet

Ünnepelni és hálát adni gyűltek össze az elmúlt hétvégén a szentegyházi unitáriusok, ugyanis harminc évvel ezelőtt alapították meg Szentegyháza Unitárius Egyházközségét. Az eseményt megtisztelte jelenlétével és áldást mondott Kovács István, a Magyar Unitárius Egyház püspöke is.

Hadnagy Éva
Becsült olvasási idő: 3 perc
Meleg hangulatú, szeretettel teli gyülekezet
Hálaadás. Összetartó gyülekezet Fotó: Székelyudvarhelyi Unitárius Egyházkör/Fb

Kezdetben a ho­mo­ród­ke­mény­fal­vi egy­ház­köz­ség szórványgyülekezete volt a szentegyházi gyülekezet. A gondnoki teendőket Szász Mózes és felesége látta el, feltérképezték az unitárius családokat a településen, és több száz főt sikerült összeírniuk. Ezt követően szervezkedésbe kezdtek egy anyagyülekezet létrehozásáért – ismertette az egyházközség megalakulásának történetét Kelemen Szabolcs unitárius lelkész. Mint mondta, megvásároltak egy házat, amelynek a pincerészét imaházzá, a felső felét pedig lelkészi lakássá alakították. Történt mindez három évtizeddel ezelőtt.

– 1993. május 19-én mondta ki a Magyar Unitárius Egyház főtanácsa a benyújtott kérés alapján, hogy a szentegyházi unitárius egyházközség önálló anyagyülekezetté válhat

– emlékezett a lelkipásztor.
A megalakulást követően Ádám Dénes ho­mo­ród­ke-mény­­fal­vi lelkész szolgált, majd huszonöt évvel ezelőtt Kelemen Szabolcsot nevezték ki a gyülekezet élére, aki azóta is végzi a szolgálatot.

– Sokan attól féltek, hogy ha valami történik a vasüzemmel, az a gyülekezet végét is jelentheti. Nem látták elég életrevalónak, ám hosszas és nehéz munka eredményeként úgy tudtuk kialakítani, felépíteni a közösséget, hogy mostanra irigyelt gyülekezetté váltunk. Meleg hangulatú, és szeretettel teli közösséggé alakultunk, amelyre mindenki büszke

– mondta Kelemen Szabolcs.

Székelyudvarhelyi Unitárius Egyházkör/Fb

Hálaadó istentisztelet

Szeptember 16-án hálaadó istentiszteletet tartottak a harmincéves évforduló alkalmából. Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével és áldást mondott Kovács István, a Magyar Unitárius Egyház püspöke, illetve Solymosi Alpár, a Székelyudvarhelyi Unitárius Egyházkör esperese is. A rendezvényt szeretetvendégség zárta.

Nagyszabású tervek a jövőben

Kelemen Szabolcs elmondta, bizakodva és nagy tervekkel vágnak neki a jövőnek, templomot szeretnének építeni közösségüknek.

– Makovecz Imre életének legutolsó tervrajzaként a mi kis templomunkat rajzolta meg, ezt szeretnénk megvalósítani a jövőben

– közölte a lelkész.
Hozzátette, amennyiben sikerül a törvényes lehetőségeket felkutatni, a vázlatterv alapján elkészíttetnék a templom terveit, az építéséhez szükséges terület már a rendelkezésükre áll. A lelkész abban bízik, hogy öt éven belül sikerül elhelyezni a templom alapkövét és megvalósulhat a több mint háromszázezer eurós beruházás.

– A gyülekezet nagyon jó templomlátogató közösség, ezért is megérdemelnénk egy igazi templomot

– adott hangot optimizmusának Kelemen Szabolcs, szentegyházi unitárius lelkész.
 



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!