Megvan a kivitelező, kezdődik a bölcsőde építése
Kápolnásfaluban heteken belül elkezdik a bölcsőde építését. A szerződést megkötötték, a kivitelező pedig hamarosan birtokba veszi a területet – tudtuk meg Benedek László polgármestertől.
Nem várnak tovább az építkezés megkezdésével, a kivitelező jelezte, hogy már a jövő héten költözne a területre, a hónap végén elkezdi a munkát. Előbb a földmunkát, majd az alapozást és a betonozást végzi – sorolta a polgármester, hozzátéve, hogy a beruházás finanszírozási szerződése három évre szól, de ha a finanszírozás időben érkezik, a munkát jó eséllyel hamarabb befejezhetik. A kivitelező megerősítette, hogy megfelelő ütemezés mellett jövő év végére be tudja fejezni az építkezést.
A projekt teljes értéke körülbelül 2,5 millió euró.
– Másfél millió eurót a központi fejlesztési ügynökség (ADR Centru) biztosít, további egymilliót pedig a kormányforrásokból szeretnénk lehívni. Az államkincstárból kölcsönt is felvettünk, de azt kizárólag az áfa előfinanszírozására használjuk, hiszen azt előre ki kell fizetnünk, hogy utána visszaigényelhessük
– közölte a településvezető.
.jpg)
A közbeszerzési eljáráson a Viaduct Kft. nyert az Andesit-Impex Kft.-vel együttműködésben, így ők végzik majd a kivitelezést.
Az új bölcsőde 45 férőhelyes lesz, 4-5 teremmel, valamint saját konyhával és mosodával. Jelenleg a száz férőhelyes kápolnásfalusi napköziben több mint 120 gyermek van, tehát nagy szükség van a bővítésre.
A polgármester szerint a létesítmény legalább tíz új munkahelyet is teremt, ugyanis nemcsak nevelőkre lesz szükség, hanem konyhai és mosodai személyzetre is. Kiemelte, hogy a bölcsődeépítés hosszú távon a közösség egyik legfontosabb beruházása.
– Büszke vagyok arra, hogy sok gyerek van Kápolnásfaluban. A bölcsőde nemcsak a kicsik fejlődését szolgálja, hanem a szülőknek is biztonságot nyújt, hogy megfelelő környezetben tudják gyerekeiket. Mindemellett pedig munkahelyet is teremtünk, ez mindannyiunk érdeke
– hangsúlyozta Benedek László polgármester.

