Megnyitott a sósfürdő

Idén is várja a gyógyulni vágyókat a korondi Unicum gyógyfürdő. A Csiga-domb lábánál található, egy korábbi fürdő helyén újraépített létesítményt évente átlagosan két és fél ezren keresik fel.

Hadnagy Éva
Becsült olvasási idő: 2 perc
Megnyitott a sósfürdő
Népszerű gyógyvíz. Várják az érdeklődőket Fotó: Hadnagy Éva

Karbantartási és szépítési munkálatokat követően július 1-én megnyitotta kapuit a korondi Unicum sósfürdő. A létesítményt a Korondi Turisztikai Egyesület vigyázza és gondozza, akárcsak a Csiga-dombot. 
2011-ben, a terület rendezésekor, amikor a tanösvényt alakították ki, megfogalmazódott az ötlet, hogy építsék újjá az egykori sósfürdőt, ami 2016-ban nyitotta meg kapuit. Két medencét alakítottak ki, és öltözők, mosdók, zuhanyzó, pihenők is várják a látogatókat a bekerített területen.
Ravasz Mihály, a Korondi Turisztikai Egyesület vezetője elmondta, minden tavasszal elvégzik a szükséges munkálatokat, hiszen a fa hamar elkorhad a sós víz miatt, és a vasszerkezetek is hamar tönkremennek, ezért ezeket mindig cserélni kell, így a medencéket és azok környékét is igyekeznek rendbe tenni, kitisztítani. 


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés


A medencék alján lévő kb. 1 cm-es iszapréteget nem távolították el idén, mivel annak is jótékony hatása van. A medencék vizének minőségét ez nem befolyásolja, a víz tiszta, állandóan cserélődik, hiszen gyakorlatilag forrásokra vannak ráépítve a medencék, illetve a Csiga-dombon található két gyűjtőkút vize is táplálja, így egyik felől folyik be a friss víz, másik oldalon, a túlfolyó révén pedig távozik a fölösleges mennyiség. A gyógyfürdő 10-20 óra között várja a látogatókat, a belépők ára jelképes, helyieknek 5, míg távolabbról érkezőknek 10 lejt kell fizetni. 

– Főleg helyiek látogatják, de Csíkszeredából és Marosvásárhelyről is rendszeresen érkeznek vendégek

- részletezte Ravasz Mihály. 
A gyógyfürdő szep­tember elejéig várja a vendégeket. Évente átlagosan 2500-an fordulnak meg itt. 
A Csiga-dombon is karbantartási munkálatok zajlanak: a kilátó felé vezető lépcsősort lezárták, mert megrongálódtak az évek során, de hamarosan kicserélik.  



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!