Megmaradás mély gyökérzetből, biztos talajon
196 éve született Orbán Balázs. Munkássága és öröksége előtt tisztelegve minden évben megemlékezik a székelység, nem volt ez másként Székelyudvarhelyen sem. Írásai, felfedezései és örök érvényű gondolatai ma is érvényesek, példaként szolgálhatnak.
Orbán Balázs születésére emlékeztek Székelyudvarhelyen. Az ünneplők délután három órakor a városközpontban gyülekeztek, Orbán Balázs harminc évvel ezelőtt felavatott egész alakos szobránál, hogy közösen emlékezzenek a legnagyobb székelyre. Az esemény a Hagyományőrző Székely Huszárezred díszszemléjével kezdődött, majd köszöntők hangzottak el.
Elsőként Szakács-Paál István, Székelyudvarhely polgármestere szólt a jelenlévőkhöz. Mint mondta, nagy tisztelője Orbán Balázsnak, és örömmel tölti el, hogy Székelyudvarhelyen több mint tíz szervezet, intézmény viseli a nevét. Elmondta, egy olyan ember volt, aki néprajzi kutatásai mellett polihisztorként olyan örök érvényű igazságokat tárt fel és jegyzett le, amelyek minden időben megállják a helyüket.
Kovács István, a Magyar Unitárius Egyház püspöke is jelen volt a rendezvényen. Beszédében kiemelte, Orbán Balázs mindannyiunké, nem csupán egy felekezet szűk berkeiben ragyog, mert az az egyetemes gondolkodás, ami rá volt jellemző, a sajátos székely gondolkodásból emelkedett ki és vált az egyetemes emberiség kincsévé.
– Ezzel a céllal élt, szolgált, barangolta be minden egyes ösvényét a rajongásig szeretett szülőföldjének. Hozzá hasonlóan mély gyökérzetből táplálkozó, biztos talajon állással lehet megmaradni nekünk is székelynek, embernek, itt ezen a földön, és az egész világon
– hangsúlyozta a Magyar Unitárius Egyház püspöke.
Az eseményen Székelyudvarhely testvérvárosának, Budavárnak, Budapest I. kerületének a képviselői is jelen voltak, Fodor Artúr alpolgármester osztotta meg gondolatait az ünneplőkkel. Kiemelte, ez az év nagy jelentőséggel bír a két település közötti kapcsolat szempontjából is, hiszen harminc évvel ezelőtt kötötték meg a testvérvárosi szerződést, és három évtizede erősítik azt a hidat, amely a kölcsönös tiszteltre, barátságra és közös értékekre épül.
Az eseményen felléptek az Orbán Balázs Általános Iskola tanulói, valamint Szűcs-Olcsváry Gellért, a Tomcsa Sándor Színház művésze. A város központjában zajló ünnepséget koszorúzás zárta, majd ezt követően Szejkefürdőn a legnagyobb székely sírjánál folytatódott a megemlékezés.
Orbán Balázs születésnapjának apropóján tegnap a Művelődési Ház koncerttermében VII–IX. osztályosoknak vetítették a Csontbáró című, Orbán Balázs életéről szóló krimi rajzfilmsorozatot, de a Szépkorúak Házában is ünnepi programmal emlékeztek a legnagyobb székelyre. Szerdáig 9–12 óra között, Szejkefürdőn, az Orbán Balázs Látogatóközpontba is várják a kisiskolásokat, ahol rendhagyó történelemórákat tartanak.