Lemondtak a régiről, két újat mérlegelnek
Mivel a székelyudvarhelyi városkasszára jelentős terhet rótt volna a korábban elfogadott húszmillió lejes hitel törlesztése – amit a CEC banktól igényeltek volna –, a döntést visszavonták.
Az önkormányzati testület soron kívüli ülésen elfogadta, hogy két másik hitelkonstrukciót hasonlítsanak össze: egyik az államkincstártól, másik a BRD Banktól való hitelfelvételt tartalmazza 19,5, illetve 20 millió lejes összegben.
Szakács-Paál István, Székelyudvarhely polgármestere elmondta, a korábbi hitelfelvételről szóló döntés visszavonására azért volt szükség, mert bár kedvezően indult a hitelkonstrukció, mire megjött a felvételre vonatkozó jóváhagyás a fővárosból, megváltoztak a feltételek: a kamat százalékpontjai majdnem megduplázódtak, ugyanakkor három szigorú feltétel miatt, amit a város nem tudott volna teljesíteni, az csak tovább emelkedett volna.
Az ülésen arra is felhívták a figyelmet, hogy a hitelfelvételt tekintve időszűkében vannak, mivel az Állami Kincstártól csak október 31-ig lehet kölcsönt kérvényezni. Mindkét előterjesztett hitel esetében 10 éves a futamidő és 12 hónap a türelmi idő. A hitelt öt uniós projekt költségeinek törlesztésére: a Művelődési Központ épületének, a Villanytelep utcai fogorvosi rendelők és az Orbán Balázs Általános Iskola energetikai korszerűsítésére, valamint a mobilitási projekt és a Székelytámadt vár felújítási költségeinek fedezésére fordítanák.

