Középpontban a népi kultúra

Gazdag programkínálattal vág neki az idei tanévnek a Kaszaj Egyesület, az Udvarhely Néptáncműhely és az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány székelyudvarhelyi irodája.

Hadnagy Éva
Becsült olvasási idő: 4 perc
Középpontban a népi kultúra
Felkészültek. Kezdődhet az új tanév Fotó: Hodgyai István

Hamarosan újra kinyílnak a táncház kapui, elkezdődnek a népi gyermekfoglalkozások és elindulhatnak a fejlődés útján az Udvarhelyi Népzeneműhely diákjai is, hiszen október 3-án hivatalosan is rajtol a 2024–2025-ös tanév. A Kaszaj Egyesület, az Udvarhely Néptáncműhely és az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány székelyudvarhelyi irodájának idei közös programjait tegnap sajtótájékoztatón mutatták be.
Tamás Vanda, az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány székelyudvarhelyi iro­dájának munkatársa elmondta, számtalan, a népi kul­túrát megjelenítő program­mal készülnek idén is, változatos, színes kínálattal, amelyben minden korosztály találhat ked­vé­revalót. 

Fokozott érdeklődés

Az Udvarhelyi Népzenemű­hely kínálta oktatási lehetőség iránt óriási érdeklődés mutatkozik továbbra is, tavaly 130 diák tartozott kötelékükbe, idén is legalább ennyien jelentkeztek már. A meghallgatások már lejártak, így jövő héten kezdődhet az oktatás. A diákok hegedűn, brácsán, nagybőgőn tanulhatnak meg népzenét játszani, tavaly indítottak népdalcsoportot is kezdőknek és haladóknak igencsak nagy sikerrel, idén pedig a pásztorfurulyát vezették be.

– A legnépszerűbb hangszer továbbra is a hegedű, ezt választják a legtöbben. A képzésen való részvételnek nem feltétele az előzetes hangszerismeret, gyakorlatilag nem létező zenei tudással is lehetett jelentkezni, kortól függetlenül

– részletezte Orendi István, az Udvarhely Néptáncműhely igazgatója.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés

A tizenkettedik tanév

Az idei lesz egyébként a tizenkettedik tanév, amikor is hangszeres népzeneoktatást tartanak Székelyudvarhelyen. Heti egy alkalommal, délutáni oktatásban várják majd a diákokat egészen május utolsó csütörtökéig, akkor tartják ugyanis az évzáró koncertet. Indul a néptáncoktatás is, tipegő kortól várják az érdeklődőket akár nyugdíjaskorig.
Kinda Botond, az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány székelyudvarhelyi irodájának vezetője, aki maga is néptáncot oktat, elmondta, a gyermekcsoportokat Márton Sándor és kollégái vezetik, a felnőtteket pedig kedden esténként várják kezdő és haladó kategóriában.

– A kezdő csoportban rendszerint udvarhelyszéki táncokat tanulunk, a haladóban pedig minden évben változik a táncrend, de idén is bárkit szívesen látunk, nyitottak a programjaink

– hívta fel a figyelmet.
Október 3-ától indulnak a csütörtök esti táncházak is, ahol bővíteni lehet a tudást és gyakorolni a figurákat.

Kézműves-foglalkozások

A kézművességre is igyekeznek nagy hangsúlyt fektetni, ezért gyermekfoglalkozásokkal is készülnek, illetve igény szerint oktatóik iskolákba is kiszállnak egy-egy kézműves-foglalkozás megtartására. Mindezek mellett képzéssorozattal is készülnek, amelyre elsősorban a leendő pedagógusokat várják, de gyakorló tanárok is részt vehetnek.

– Célunk megtanítani a leendő pedagógusokat, hogy ők majd hogyan tudják visszatanítani a gyermekeknek a népi kultúrát, a népi játékainkat, a népzenét vagy akár a néptáncot. Hiánypótló ez a kezdeményezésünk, nagy igény mutatkozik iránta

– összegezte az elhangzottakat Tamás Vanda, az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány székelyudvarhelyi irodájának munkatársa. 
 



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!