Közelebb a nap, amikor visszatérhetnek

Pál Emil
Becsült olvasási idő: 1 perc
Közelebb a nap, amikor visszatérhetnek
Mobilgát Parajdon. Ha működik a jelzőrendszer, időben el tudják hagyni a veszélyzónát az ott lakók Fotó: Hodgyai István/archív

Befejeződött Parajdon annak a monitorozási, riasztási és evakuálási protokollnak a kidolgozása, ami előfeltétele annak, hogy a korábban evakuált zónába visszatérhessenek a lakosok – közölte a prefektusi hivatal.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


Mint írják, hamarosan tesztelni és elemezni fogják, hogy a jelzőrendszer miként teljesít, és hogyan működik az információs lánc – ennek eredményeit a Hargita Megyei Vészhelyzeti Bizottság fogja kielemezni. Ugyanakkor felhívják a figyelmet, hogy a lakosságot érintő szabályozások továbbra is érvényben maradnak, amíg be nem bizonyosodik, hogy a rendszer megfelelően működik és garantálja a 27 kitelepített lakos biztonságát: az evakuálás tehát érvényben marad, a wellnessközpont továbbra is zárva tart, az érintett lakosok csak a nappali órákban mehetnek otthonaikhoz, és a Bánya utca érintett szakaszán továbbra is útzár van érvényben. A közleményben arra is rámutatnak, hogy a Korond-patakot elvezető cső rögzítésével nagyjából még egyheti munkája maradt a kivitelezőnek, ugyanakkor dolgoznak a meglévő vízbefogó mellett, a tervezett betonmeder vízbefogójának kiépítésével is. Mint írják, a betonozott meder kialakítását csak a geológiai szakvélemény elkészülte után kezdik meg, ami várhatóan októberre készül el.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!