Kovács Zoltán a székelykeresztúri RMDSZ új elnöke
Kovács Zoltánt választották meg a székelykeresztúri RMDSZ szervezet élére. Az új elnök elmondta, célja megerősíteni a közösséget és olyan polgármesterjelöltet állítani, aki a következő önkormányzati választásokon a város új elöljárója lehet.
Új elnököt választott a székelykeresztúri RMDSZ, a november 5-én tartott tisztújító közgyűlésen a szervezet tagjai Kovács Zoltán elnökjelöltnek szavaztak bizalmat. Mint arról korábban beszámoltunk, a tisztújításra kiírt jelentkezési idő lezárulásáig két jelölt nyújtott be dokumentációt az elnöki tisztségre, Kovács Zoltán és dr. Fodor József Tamás.
Gyerkó Levente, Galambfalva község polgármestere – aki augusztus elsejétől a székelykeresztúri RMDSZ ideiglenes ügyvezető elnöke is – lapunknak elmondta, a közgyűlésen 417 szavazati joggal rendelkező RMDSZ-tag vett részt, a leadott szavazatok közül három érvénytelen volt. Dr. Fodor József Tamásra 203 szavazat érkezett, míg Kovács Zoltán 211 szavazattal kapott megbízatást a székelykeresztúri RMDSZ elnöki tisztségének betöltésére. Megszavazták továbbá a Kovács Zoltán elnök által bemutatott tizenöt fős elnökségi csapatot is.
Kovács Zoltán, a székelykeresztúri RMDSZ-szervezet új elnöke a Hargita Népe megkeresésére elmondta, az elnöki pozícióért való indulásával nem az volt a célja, hogy bárkit háttérbe szorítson vagy félreállítson, hanem az, hogy a közösségi munka tisztább és őszintébb legyen, ugyanakkor megerősödjön a jelenlegi, többségi RMDSZ-es önkormányzati képviselő-testület.
– Meggyőződésünk, hogy nem kívülről kell megmondani, mire van szüksége az embereknek, hanem a valós problémákra valós megoldásokat kell keresni. A mellettem álló csapat egy fiatalos, vállalkozószellemű csapat, és mi ezt az erényt, ezt az erősséget szeretnénk kiaknázni, hogy Székelykeresztúron egy erős közösséget építsünk és újra fejlődő pályára tudjuk állítani a várost
– fogalmazott az új elnök.
A következő önkormányzati választásokkal kapcsolatosan elmondta, hogy az előttük álló három évben „felépítenek” egy olyan polgármesterjelöltet, aki „nemcsak indulni fog a választásokon, hanem meg is nyeri azt”. – Nem kapkodunk, nem improvizálunk, hanem tudatosan erre készülünk, ezen dolgozunk – közölte Kovács Zoltán.

