Kolostortemplom a várban

A székelyudvarhelyi várnál idén végzett ásatások egyik legjelentősebb mozzanata az egykor ezen a helyen állt domonkos kolostor templomának megtalálása és részleges feltárása.

Asztalos Ágnes
Becsült olvasási idő: 1 perc
Kolostortemplom a várban
Középkori sírokat tártak fel a templom mellett. Régi idők tanúi Fotó: In situ

Az eredményről Sófalvi András ásatásvezető régész számolt be az In situ – Udvarhelyszéki régészek naplója Facebook-oldalon.
Tudománytörténeti szempontból jelentős eredmény a templom maradványainak feltárása, ugyanis Székelyföld egyetlen domonkos kolostoráról van szó, amelyről eddig azt gondolták, hogy a belső vár helyét elfoglaló 19. század végi iskola építésével még az alapjait is kitermelték – írta dr. Sófalvi András. Bejegyzéséből kiderül, temetőt is magában rejt a föld. Az egykori kolostor temploma egyhajós, hosszú, egyenes záródású szentéllyel rendelkezhetett, a régészeti megfigyeléseik és a művészettörténeti stílusjegyek alapján egy gótikus épületegyüttes képe rajzolódik ki, melynek építése nagyvonalakban a 14–15. századra datálható. 
 



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!