Amikor az Abásfalváért Kulturális Egyesület önkéntesei tavaly hozzáláttak ahhoz, hogy felelevenítsék a falunapok, falutalálkozók szokását, tisztában voltak azzal, hogy mindent elölről kell kezdeni. [caption id="attachment_94075" align="aligncenter" width="1000"] Molnár István tipográfus a katonaképekről beszél. Megvalósult álom Fotó:Simó Márton[/caption] Oannyira leépült az utóbbi évtizedekben a helyi közösség, hogy ma már gyakran kívülről kell megadni azokat az impulzusokat, amelyek korábban itt is a legnagyobb természetességgel működtek. Ráadásul épp a tavalyi első falunapok idejére esett a több évtizeden át itt szolgált lelkész, Barabás Áron tiszteletes kibúcsúztatása. Ez az állás azóta is üres, most jutott odáig az egyházközség, hogy keresse és találja meg az új lelkész megválasztásának módszerét. Még szerencse, hogy elég erős a helyi Ilona-völgye Közbirtokosság, jól gondolkodnak a tisztségviselői, és voltak komoly előzményei a közösségi munkának, sikerült az egyházi tulajdonban lévő kultúrház működtetését átvenni és felújítani, ugyanígy megújult a közbirtokossági székház és a szeretetotthon is, ugyanakkor megvásároltak hagyományos jellegű parasztházat, amelyet a felújítás után tájházként és ifjúsági foglalkoztató-központként szeretnének üzemeltetni. Úgyhogy a maga mintegy 300 fős (kb. 60 magyar és 240 cigány) állandó lakosságú Abásfalváról nem mondható el, hogy végleg elveszett, hogy teljesen elnéptelenedett, csak éppen úgy érkezett meg a változások mostani vízválasztójához, hogy nincs az új időkre kellőképpen felkészülve. Mert mindig meglepetéseket hoz és tartogat az idő. Emberrel, élettel, értelmes cselekedetekkel, s azok eredményével kell megtölteni a települést. A mostani programot szervező civilek sikerrel szólították meg a Székelyudvarhelyre vagy másfelé telepedett abásfalviakat, akik közül jó páran ugyancsak szívügyüknek érezték és érzik a hagyományőrzést és -teremtést. Követték a tavalyi rendezvények mintáját, idén is szerveztek főzőversenyt, népművészeti, archív és kortárs fotókból összeállított kiállítást, táncházat, közös éneklést és bált. Történt előrelépés is, hiszen most bemutathatták a tájház felújításának látványtervét, és elhatározták mellesleg azt is, hogy alkalmi kiadványként, évente legalább 2-3 alkalommal történő megjelenéssel adják ki a jövőben az Abásfalvi Kisújságot, amelyben majd „beszélgetnek” a helyiekkel, az elszármazottakkal és a falu sorsa iránt érdeklődő szimpatizánsokkal. Hogy az egészséges folyamat ne szakadjon meg. Kétségtelen, hogy a hely értékét a hagyományőrző cigányzenészek által őrzött dallamkincs, a természeti és az épített környezet, a település építészeti arculata határozza meg. Olyan kiindulópontok, biztos alapok, amelyekre támaszkodhat az, aki a fejlődés pályájára kívánja helyezni a települést. Számos és számtalan találkozás reményében, falunapokon, s túl a falunapokon, minden adandó alkalommal. Abásfalva kezdett járni a jó úton. És mi lesz akkor, ha még aszfaltszőnyeg is kerül a makadámra? Simó Márton