Képzés kkv-knak
A 2014–2020 EU-s alapok lehívásának kihívásai és buktatói címmel szervezett október 23–24-én felkészítőt a székelyudvarhelyi Bethlen Gábor Alapítvány által 2000-ben az erdélyi magyar kis- és középvállalkozások támogatásának céljával létrehozott Erdélyi Vállalkozásfejlesztési Egyesület. A Bethlen Gábor Alap által támogatott képzésen több mint félszáz egyéni, kis-és középvállalkozó vett részt. A Küküllő Szállodában lezajlott rendezvény fókuszában a kis- és középvállalkozások (kkv) álltak, célja a résztvevők szakmai tudása és személyes készségfejlesztése mellett – a kkv-k közötti kapcsolati háló erősítése, a potenciális együttműködési lehetőségek feltárása, kamatoztatása és új ötletek generálása volt. A meghívott előadók gyakorlati és hasznos információkat, tanácsokat nyújtottak a részt vevő kisvállalkozók, egyetemi hallgatók számára az európai uniós és hazai pályázati lehetőségekről. László János vállalkozó, a Bethlen Gábor Alapítvány elnöke nyitóbeszédében a kkv-k támogatásának fontosságát hangsúlyozta, mondván „az erdélyi magyarság gazdaságpolitikáját a közösség iránti felelősségérzettel kell kialakítani, nagyobb önállóságot, gazdasági autonómiát kívánva. Az erdélyi magyarságnak olyan gazdasági erőt kell gyűjtenie, amely tényezővé teszi a romániai gazdasági életben.” Ezt követően Ilyés Szabolcs, a Regioconsult Kft. igazgatója tartott előadást a kkv-k számára elérhető EU-s alapokról. A hazai elérhető forrásokat Derzsi László, a Regioconsult Kft. főmunkatársa ismertette. A vállalkozások adózása 2016-ban címmel Vass Attila, a Creative Account Kft. igazgatója beszélt. A szombati előadássorozatot a BGA Mikrohitelezési Társaság vezérigazgatója, Mátis Jenő indította. A továbbiakban a 2014–2020-as Nemzeti Vidékfejlesztési Program nem mezőgazdasági beruházásairól Simó Csaba, a Develo-Consult Kft. igazgatója tartott beszámolót. Az uniós pályázatok előkészítésének és elbírálásának újdonságairól Szávics Petra, az Észak-nyugati Regionális Fejlesztési Ügynökség regionális fejlesztési szakértője tájékoztatta a résztvevőket, a 2014–2020-as Nemzeti Vidékfejlesztési Program mezőgazdasági beruházásaival kapcsolatosan pedig Haider Csaba, a Develo-Consult Kft. senior consultantja beszélt. A képzés után ülésezett az alapítvány kuratóriuma, mely a mikrohitelezési tevékenység feltételeinek szigorításáról és a hitelkihelyezés folytatásáról döntött.