Ismét csomóponttá válhat a község
A középületek szempontjából régóta várt, fontos megvalósításokat pipálhattak ki az elmúlt esztendőben, az idei és a következő évek pedig aszfaltozással és tervezéssel telnek el. Ha az elképzelések megvalósulnak, néhány éven belül Etéd ismét gócponttá válhat, ezáltal a turizmusban rejlő lehetőségeit is hatékonyabban használhatja ki.
[caption id="attachment_65788" align="aligncenter" width="1000"] Szőcs László Fotó: Kovács Hont Imre[/caption]
Etéd egyike a megyeközponttól legtávolabb eső községeknek, és bár öt útvonalon is megközelíthető, mégis csak Székelykeresztúr irányából juthatunk oda aszfalton. Rövid időn belül ez gyökeresen megváltozhat.
Szőcs László polgármestertől megtudtuk: 2017 két középület felújítását hozta el. Közösségi házat alakítottak ki abból a nagyon rossz állapotba került küsmödi középületből, amelyben korábban az óvoda működött. Immár kisebb összejövetelek befogadására is alkalmas az épület. Etéd központjában pedig a régi polgármesteri hivatal épületét sikerült felújítaniuk, és ebben alakították ki a tanácstermet és a házasságkötő termet. Konferenciaterem és 16 személy elszállásolására alkalmas, konyhával is ellátott vendégfogadó rész is található az épületben, az elöljáró megjegyezte: már fogadtak is szállóvendégeket. Szőcs László hozzátette: szintén fontos előrelépés, hogy a község öt településének – Etédnek, Kőrispataknak, Küsmödnek, Siklódnak és Énlakának – riadóztató berendezést vásároltak katasztrófavédelmi előírás jegyében. Ezeknek a felszerelése hamarosan következik.
– Személyzeti és bürokratikus problémákkal küzdöttünk tavaly egész évben. Nincs mérnök szakemberünk, nincs, aki a visszaszolgáltatások folyamatát továbbvigye. A birtoklevelek mintegy 90 százalékát korábban már kibocsátottuk, a maradékkal azonban nagy gondjaink vannak – panaszolta Szőcs László.
Idén 4x4-es, erdei tüzek oltására alkalmas négykerekűt vásárolnak LEADER-alapokból. A nehezen megközelíthető helyeken bekövetkezett tűzesetekkel több kellemetlen tapasztalata is van a községnek. 70 ezer euróból megvásárolják az említett járművet, ugyanebből az összegből pedig minifocipályát is létesítenek Kőrispatakon.
Szeretnék elkészíteni a terveit a jelenleg kihasználatlan énlaki iskolának a felújítására, multifunkcionális központtá való átalakítására. Tulajdonképpen közösségi házat hoznának létre, amely idősek nappali foglalkoztatója lehetne, és gyermekcsoportokat is elszállásolhatnának benne.
Pontot tennének az egykori szövetkezeti bolt épülete ügyének végére is. Ha a teljes ingatlan megvásárlását és az épület telekkönyvezését lezárják, akkor a későbbieken a polgármesteri hivatal is odaköltözhet. Jelenleg a községháza egyébként a kultúrotthonban található. A falu műemléktemplomának felújítását is előkészítenék, és ha mindezeket sikerül megvalósítani, akkor néhány éven belül a falukép teljesen megváltozik.
Ennél kézzelfoghatóbb a megyei tanács útépítési terve. A Maros megye határától Kőrispatakig tartó szakasz aszfaltozására már aláírták a kivitelezési szerződést, az Atyha–Etéd megyeiút-szakasz tervezés alatt van, akárcsak a fizikailag meg sem lévő Sóvárad–Siklód szakasz.
– A Helyi Fejlesztések Országos Programjának harmadik kiírásában pályázni fogunk a Küsmöd–Szolokma és az Énlaka–Firtosmartonos szakasz korszerűsítésére is. Ha ezek mind megvalósulnak, a község a jelenlegi egy helyett hat irányból lesz könnyedén megközelíthető. Ha ismét gócponttá válunk, annak gazdasági következményei is lesznek, és amennyiben a faluképen is javítani tudunk, akkor a turizmus terén is előreléphetünk – mondta Szőcs László.
Kovács Hont Imre