Ifjúsági szervezetet hozott létre a Rotary Club
Bejegyezték a székelyudvarhelyi Rotary Club ifjúsági szervezetét, az Interactot, amelybe a város négy középiskolájából huszonhárom fiatal lépett be.
Megalakult az Interact Club Székelyudvarhelyen, ez a Rotary Club Székelyudvarhely úgynevezett ifjúsági szervezete. Célja a Roraty szellemiségének, tevékenységének átadása a középiskolásoknak, a fiatalok bevezetése a Rotary világába. Tamás-Nagy Zoltán, a Rotary Club Székelyudvarhely soros elnöke elmondta, az Interact meghonosítása Székelyudvarhelyen az ő ötlete volt, a fiatalok klubja már működik az ország egyes nagyobb városaiban, de Székelyföld-szerte ez az első Interact csoport. Az elnök szerint a Rotary klubok nemzetközi szinten úgy működnek, hogy már kiskortól igyekeznek átadni szellemiségüket az utódoknak, így létezik a Rotary Kids csoport, ami a 12 év alatti gyerekekkel, az Interact, amely a középiskolásokkal, a Rotaract, amely a 18–30 év közötti fiatalokkal foglalkozik, majd a harminc felettiek lehetnek tagjai a Rotary Cluboknak.
A székelyudvarhelyi Interactot január 23-án sikerült bejegyeztetni a Nemzetközi Rotarynál, a szervezetnek a város négy középiskolájából, a Tamási Áron Gimnáziumból, a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Gimnáziumból, a Benedek Elek Pedagógiai Líceumból és a Dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskolából huszonhárom diák lett alapító tagja. Tamás Nagy Zoltán azt mondta, az ifjúsági Rotary tagjait a jóra, a jó szellemiségre, a segítőkészségre, az önkéntességre, nemzetközi kapcsolatokra, a barátságra és a világbéke fotnosságára fogják nevelni a saját programjaikba való bevonással és a fiatalok által kitalált programok támogatása révén. A csapat, ugyanúgy, mint a felnőttszervezetben, megválasztotta a maga elnökét, alelnökét, titkárát, kincstárnokát, reklámfelelősét, és elkezdtek ötletelni a megvalósításra váró projektjeikről. Mint a Rotary Club elnöke közölte, a felnőttszervezet erőforrással, kapcsolatokkal és anyagiakkal is támogatni fogja a fiatalok kezdeményezéseit, ugyanakkor amíg elindulnak az Interact saját programjai, addig a felnőtt Rotary projektjeibe kapcsolódnak be. Így márciusban részt vesznek a Székelyudvarhelyi Rotary Club csemeteültetési akciójában, amelyben ötven darab facsemetét fognak elültetni a Szejkefürdőn, az Orbán Balázs sírja körüli területen, majd tavasszal rendbe teszik, lecsiszolják és újrafestik a városi parkban található padokat. A programszervezésen túl az Interactban lehetőségük lesz a tagoknak a nemzetközi kapcsolatok építésére és tapasztalatok szerzésére is, ugyanis működik egy cserediákprogram, amely keretében akár külföldi továbbtanulásra is lehetőségük lesz a fiataloknak.
Jelenleg az Interact Club Székelyudvarhelynek huszonhárom tagja van, de a továbbiakban a toborzásra, a csapat bővítésére is hangsúlyt fog fektetni a szervezet, a város más középiskoláiból is várják a csatlakozni vágyókat.