Hálaadó szentmise

HN-információ
A falu római katolikus egyházközsége ünnepi és rendkívüli programra várja a helyi lakosokat, valamint a szomszédos és távolabbi településeken élő elszármazottakat és érdeklődőket. Ma délután fél öt órától Ft. Adorján Imre plébános tart előadást A szívből jövő adomány gyógyír címmel, ezt követően a Böjte Csaba testvér által celebrált szentmise öt órakor kezdődik, hat órától pedig Csizmadi Zsolt Mihály Isten, futás és én című előadását kísérhetik figyelemmel és áhítattal az újjáépített atyhai templomban megjelenők. Az Erdőszentgyörgyön élő 44 éves atléta elsősorban hosszútávfutó, maratonokon és ul­tramaratonokon vesz részt. Eddig számos versenyen végzett a dobogón, mintegy kétszázezer kilométert szaladt, ami hozzávetőlegesen az Egyenlítő ötszörös megkerülésével egyenértékű. Jelenleg gyógyszerészként dolgozik Korondon. Simó Márton


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!