Se szeri, se száma már azoknak az írásoknak, melyek Székely­ud­var­hely városának egykori fürdőéletét mutatják be. Legyen szó a századforduló után Fernengel Gyula kereskedő által működtetett Gergely‑féle fürdőről, a Solymossy János által létrehozott sósfürdőről, vagy a Feketetóról, aminek a vasútépítés nyakát szegte, mára ezeknek csak fényképek és néhány betonelem őrzi az emlékét azok mellett, akik még köztünk vannak és használták az egykori fürdőket. A gyógyvizekről Orbán Balázs és Lakatos István után Bányai János geológus, Zepeczáner Jenő hajdani múzeumigazgató, történész és Vofkori György helytörténész is részletes írásokat publikált, gyógyhatásaikat és összetételüket is alaposan kifejtve a városban élők érdekében. Az írásokban bár a fürdők kapnak kiemelt helyet, ezeknek a sorsát nyomon tudták követni a városlakók, hiszen bombatalálattól a földcsuszamlásig sok esemény közrejátszott, hogy az egykor látványos pompában tündöklő fürdők meg­sem­mi­sül­jenek, em­lékük megfakuljon. Az egy­ko­ri gyógyfürdők, sétá­ló­li­ge­tek helyszíneit felkeresve fellelhetők a fürdők nyomai, sőt újjáélesztésükre is lehet esély, hiszen mind a Gergely‑féle, mind a Solymossy‑féle fürdőt tápláló forrásnak van hozama. 

Szemvíz, májvíz, epevíz

A fentebb említett írásokban bár fellelhetők, de keveset beszélnek azokról a forrásokról, melyek az egykor Sóskertnek nevezett terület szomszédságában található Köszörű‑kő tövében fakadnak. A források közvetlenül a Solymossy‑féle sós gyógyfürdő szomszédságában voltak (a meleg vizes fürdőt a Salvator‑hegy lábánál építették fel), és a környéken élő lakók szerint 4‑6 forrás is volt korábban a Gyáros-patak mentén, a Kerekerdő irányába. 

– Háromliteres cserépkorsóval hordtuk a vizet, a legelső forrásból jött az ivóvíz. A patak mentén ahogy megyünk fennébb, volt az epevíz, májvíz. Legfelül volt a szemvíz: akinek könnyezett a szeme, vagy árpa lett a szemére, kicsit megöblítette vele, borogatta, s attól helyrejött. Aztán volt a feketevíz, aminek az iszapját használták sok mindenre

– mondta egy közeli lakos, aki szerint régebb táblák jelezték ezeknek a forrásoknak helyét és nevét, ám ezek mára a semmibe vesztek. 

– Itt szép táj volt, nem olyan, mint most. Mikor megnősültem, a sósfürdő még megvolt, jártunk ide a gazdasághoz kaszálni, egy román tábornok felügyelte a munkát. Mikor elfáradtunk, beleültünk ide a sós vizű bazinokba, mikor megszomjaztunk, elmentünk a forrásokhoz vízért. Most a tehenek járják csak itt a helyet, azok nyomai látszanak a fekete iszapban

– emlékezett vissza. Mikor a helyszínen jártunk, több ottani lakos is rámutatott, hogy a patakban máig sós víz folyik, és vasas‑oxidos lerakódás is látható a patakmederben, ami igazolja azokat a szakírásokat, hogy a környéken magnézium-nát­ri­um-kal­ci­um-hidrogénkarbonátos, nátrium-kalcium-klorid-hidrogén-karbonátos, illetve nátrium-klorid típusú vizek törnek fel. 

Gyógyította a gyomorfekélyt

Sok székelyudvarhelyi lakos és a környék településein élő ember életét könnyítette meg ezeknek a vizeknek a fogyasztása. Egy székelyszentkirályi lakos arról számolt be, hogy hegesztés során bepattant a szemébe a reve, ami erős gyulladást okozott és a Kápolna‑patak szemvizétől jött helyre. Egy szombatfalvi lakos visszaemlékezése szerint mikor elmentek békászni a gyermekek, és a szentgyörgyi béka (sárgahasú unka) bőrét tapintva a váladékot a szemükbe dörzsölték, a szemvíz már egyszeri borogatás után enyhítette az irritáló tüneteket. Ilyés Ferenc kobátfalvi lakos is az egyik forrás gyógyító hatásának köszöni, hogy kigyógyult a gyomorfekélyből. 

– A Szentimre utcában születtem, ahol a szomszédunkban lakott az akkori törvényszéki írnok. Mikor gyermekek voltunk, ő mesélt nekem és barátomnak, Vofkori Lászlónak a Jézus Szíve-kápolnán kívül található iszapmedencéről és a gyógyforrásokról. A városban akkor még az idősebb korosztály igényt tartott rá, így valahogy egy darabig megmaradt

– emlékezett vissza arra, hogy kitől hallott először a Köszörű‑kő alatt eredő forrásokról. Mint elmondta, a mostani felismerhetetlen állapotukhoz képest régebben volt, amelyik kővel volt kirakva, és olyan is, amit betongyűrűbe foglaltak, hogy ne érje vizét külső szennyezés. 

– Ki volt írva mindegyikre, hogy gyomorvíz, szemvíz, s mi mire jó. ’64‑ben voltam állatorvostan-hallgató, mikor gyakorlatra küldtek az itteni állami gazdaságba, mikor a szessziók után hazakerültem, erős gyomorfájdalmaim voltak. Haza is kellett kérezkednem, hogy elmehessek orvoshoz

– avatott be betegségének kezdeteibe. – Édesanyám akkor jóban volt az egyik doktornővel, aki a diéta mellett ivókúrát is javasolt gyógykezelés gyanánt. Pontosan behatárolta a forrást, hogy hol találom, mennyi vizet és milyen időközönként kell innom. Azt is elmondta, hogy ha nem találnám meg a hegy alatti forrást, kérjem meg azt az idős nénit, aki a kápolna kulcsait őrizte, hogy vezessen oda, ő majd megmutatja – mesélte Ilyés, aki szerint minden reggel éhgyomorra kellett fél deci gyomorvizet meginnia egy hétig, majd három hétig egy decit. Mint mondta, a kezelés óta nincsenek panaszai, és több hasonló gyógyulásról is tud.

De mi lesz a sorsuk?

Ahogy azt a helyszínen látni lehet és a lakosok elmondták, a gyógyforrások állapota aggasztó. Felnőtték a bokrok, némelyeket kimosta a patak, vagy csak egy kis földgát választja el attól, hogy ne egyből a patakba folyjon. Hasonló helyzetben vannak az egykori fürdőhelyek is: a Gergely‑féle fürdő maradványainak egykori helyén aszályosabb időben is vizenyős a talaj, de a medencék, öltözők helyét átvette a kaszáló, a Solymossy‑féle fürdő emlékét máig őrzi egy betonkeret és a tehenek lábnyomai alól feketésen feltörő sós víz. Próbáltam utánajárni annak, hogy mi az oka, miért nem kezd, vagy tud kezdeni ezeknek a fürdőhelyeknek és gyógyforrásoknak helyzetével semmit a város. Mint kiderült, az utóbbi harminc évben többször váltottak tulajdonost a szóban forgó területek. Zörgő Noémi városházi szóvivő közölte, hogy a fürdőhelyek és források területei jelenleg mind magántulajdonban vannak, így bár a forrásokból eredő víz az állam tulajdonát képezi, beruházásokat és fejlesztéseket nem lehet azoknál megvalósítani. Miként és mikor fognak ezek a fürdőhelyek megújulni, ha egyáltalán van erre még lehetőség, egyelőre a jövő kérdése. Ahogy az is, hogy miért Székelyudvarhelyen foly­nak patakszám a semmibe a sós‑ és borvizek, és hogy mikor lesz újra a fürdőzők paradicsoma Szejkefürdő.