Függőben maradt a szejkefürdői csatornázás finanszírozása

Sorra adták egymás kezébe a mikrofont a képviselők és a polgármester a heves szóváltásokban gazdag csütörtöki, soros havi tanácsülésen, a szejkefürdői ivó- és szennyvízrendszer átvétele kapcsán. Bár a beruházás átvételét elősegítő munkálatokra szánt négyszázezer lejt nem, a költségvetés módosítását, a diákok ingyenes buszhasználatát és egy modern hulladékgyűjtő rendszer kiépítését jóváhagyta a testület.

Pál Emil
Becsült olvasási idő: 4 perc
Függőben maradt a szejkefürdői csatornázás finanszírozása
Vitába keveredett az önkormányzati képviselőkkel a polgármester Fotó: Hodgyai István

Még a napirend előtt felszólalt Gálfi Árpád polgármester, kifejtve a költségvetés módosításának részleteit, egyben a szejkefürdői beruházás átvételének fontosságát, amire pénzt különítenének el. A polgármester után Berde Zoltán kért szót, aki szerint sajnálatos, hogy csak gyűlnek a problémák a szejkefürdői ivó- és szennyvízhálózat körül, hiszen ismét kihallgatásokat tart az Országos Korrupcióellenes Ügynökség (DNA).

– Bármilyen költségvetés-módosítás felelőtlenség, akár bűncselekmény is lehet, amíg a DNA kivizsgálása zajlik. Berde azt is nehezményezte, hogy tudomására jutott: időközönként üzembe helyezik a rendszert, és mégsem veszik át. A polgármester, hasonlóan az eddigi tanácsüléseken elhangzottakhoz, azt felelte, hogy nem lehet politikai játszmák áldozata a Szejke, és felhívta az önkormányzati képviselők figyelmét, hogy a 640 ezer lejes műszaki terv mutatóit – ami a beruházás átvételéhez szükséges munkálatokat fedezné – már megszavazta a testület. 

Módosították a költségvetést
A költségvetés-módosítás tervezetét részletesen is ismertették: a helyi beruházásoknál a könyvtár és a Ficánka Napközi Otthon bővítésére, az Eötvös József Műszaki Szakközépiskolának konyhafelszerelésre és a szejkefürdői csatornahálózatra javasoltak több pénzt. Az ezekre szánt összeget többek közt a Nagy-Küküllő partján építendő sétánytól, a vár területrendezésétől és a Bethlenfalvi út villanykábeleinek földbe helyezésétől vonnák el. A határozattervezetre három módosító javaslat érkezett: az első arról szólt, hogy a VSK-tól vonják vissza a 200 ezer lejes támogatást, mivel a csapat vezetése megszegte a költségvetésük bemutatására tett ígéretét, a második arról, hogy az új játszótéri elemek beszerelésére szánt összeget a műszaki igazgatóságnak adnák, hogy az a már meglévőket tudja karbantartani, a harmadik arról, hogy a szejkei beruházásra ne adják oda a 400 ezer lejt. A módosító javaslatokkal együtt elfogadták a határozattervezetet, ám a szejkei csatornahálózat ügye heves vitákat szült a képviselők és a polgármester között. 

A heves vita
A pulpitusnál sorra váltotta egymást Benedek Árpád Csaba az RMDSZ-frakció, valamint Péter Balázs a POL-frakció részéről magyarázatot kérve a polgármestertől arra, hogy miért nem veszik át a rendszert, hogyha működik, miért volt szükség egy második átvételi bizottság összeállítására, és miért akar akkor pénzt csoportosítani át egy beruházásra Gálfi, mikor a korrupcióellenes ügyészség épp kivizsgálja az ügyet.

– Nevezzen gyávának, de minden tanácsos a saját vagyonával felel a döntésekért, engedje meg, hogy ne politikai játszmaként, elővigyázatosságként gondoljunk rá. Ki kardot emel, kard által vész el – utalt Péter arra, hogy a DNA-nál a polgármester kezdte el a feljelentéseket.

A tanácsülésen végül Kovács Attila, a beruházási osztály vezetője igyekezett megértetni a felekkel a kialakult helyzetet, viszont ez már a döntésen nem változtatott. 

További elfogadott határozatok

Az önkormányzat közgyűlése a roncsautóprogram belső szabályzatát is elfogadta, Bíró Jolán kérésére a lakosságot is tájékoztatják. Mint elhangzott, a környezetvédelmi alap internetes oldalán regisztráltak listáját az önkormányzatoknak fogják kiküldeni, amelyek felveszik valamennyi pályázóval a kapcsolatot. Tehát amíg nem értesíti a pályázókat a hivatal, nem kell lépjenek az ügyben. Elfogadták továbbá az iskolások ingyenes buszoztatását és az ennek kompenzálására szánt kiegészítést az Urbana Rt. számára. A testület ezt követően elfogadta az innovatív hulladékgyűjtő rendszer megvalósítására, a Bethlen Gábor utca egy részén a vízvezetékrendszer felújítására és kétezer köbméter, a város tulajdonában levő fa elárverezésére vonatkozó javaslatot is. Az ülés végén Berde Zoltán szólalt fel, emlékeztetve a városvezetést, hogy a vetési varjak költési ideje lejárt, és érdemes lenne kidolgozni egy hatékony megoldást a madarak okozta problémákra.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!