Üveg az üvegen túl
Üvegből készült halcsontváz, sündisznók, rákok, virágok, fák és rengeteg más dísztárgy is megcsodálható Kovács Dénes iparművész Üveg az üvegen túl című kiállításán, amely a székelyudvarhelyi Erzsébet virágüzletben kapott helyet. A tárlat május 9-ig látogatható.
Kovács Dénes, székelykeresztúri születésű, Székelyudvarhelyen élő és tevékenykedő iparművész Üveg az üvegen túl című önálló kiállítását nyitották meg péntek délután a székelyudvarhelyi Erzsébet virágüzlet egyik termében. A tárlaton különböző méretű és formájú, túlnyomórészt átlátszó üvegből készített növények – mint rózsa, pipacs, havasi gyopár –, állatok – rák, sündisznó, bika, dinoszaurusz, csiga –, különböző absztrakt formájú dísztárgyak vehetők szemügyre, melyekhez hasonlót sehol nem láthatunk, ugyanis valamennyi a művész képzeletében született meg. De mindez csupán egy kis ízelítő, hogy mi mindent létre lehet hozni ebből a törékeny anyagból.

A kiállítást P. Buzogány Árpád író, művelődésszervező méltatta, aki ismertette az üvegkészítés folyamatát, majd bemutatta az alkotót és a kiállított műveket is. Mint mondta: Kovács Dénes már gyermekként is vonzódott az anyag formálásához, faragni tanult, majd agyagszobrokat készített, és megtanulta a fém és bőr megmunkálását, valamint a csontfaragást is. Az üveg már felnőttként kezdte érdekelni, 1998 óta tanulja ennek megmunkálását, később tanári képesítést is szerzett, rajz és festészet szakon, amikor már önálló alkotóként ismertté vált.

Beszédében kiemelte: az üvegdísztárgyak legnagyobb részét színes üvegből készítik, de erről Kovács Dénes lemondott. Az ő ízlésvilágának alakulásában a népművészet volt meghatározó, azok a színek, formák, alakok, amiket megszokott környezetünkben is látunk: a szőtteseken, a székelykapukon, a festett tojásokon, a faragott guzsalyokon, a nép kerámiatárgyakon.
– A művész számára nem mellékes a funkcionalitás sem, üvegtárgyai legtöbbje folyadékkal feltölthető, így különleges rendeltetéssel bírnak. Mindennek hátterében ott van a tudat, hogy a vékony üveg megmunkálása a hozzáértésen kívül sok időt és türelmet igényel, az üveg egyszerre pillanatnyi és mégis örökéletű
– foglalta össze P. Buzogány Árpád.

A kiállításmegnyitón közreműködött Bartha Levente előadóművész is. A tárlat május 9-ig látogatható az Erzsébet virágüzletben (Székelyudvarhely, Lakatosok utca 4. szám) nyitvatartási időben, azon kívül pedig előzetesen bejelentkezni a 0745–790256-os telefonszámon lehetséges.


