Főszerepben a népzene és a néptánc
Több mint száz zenész húzta a talpalávalót péntek délután Székelyudvarhely városközpontjában, az idei Erdélyi Táncháztalálkozó alkalmából, a főtéri találkozó után pedig nótaszóval vonult a városi parkba, a rendezvény helyszínére a városba érkezett több mint ezer táncos.
A Márton Áron téren pénteken délután a már hagyományossá vált gyülekezővel kezdődött el az Erdélyi Táncháztalálkozó, szólt a muzsika, sokan ropták a táncot a népes nézősereg gyűrűjében. A „Több mint száz zenész, több mint ezer táncos – több mint táncháztalálkozó!” mottó jegyében innen vonult a tömeg a városi parkba, amely két napon át fő helyszíne a táncháztalálkozó programjainak.

Fotókiállítás, előadások, kézműves-tevékenységek kipróbálása, mesekocsma és táncház várja az érdeklődőket. A park sétányain kézművesvásár fogad, ahol a legszínvonalasabb erdélyi alkotók kínálják termékeiket. A szabadtéri színpadon szombaton délelőtt több mint húsz táncegyüttes mutatta be tudása legjavát, többségük erdélyi településekről érkezett, valamint volt néhány magyarországi csoport is.



