Tisztában volt azzal Adorján Imre főtisztelendő úr, Atyha tavaly augusztus elsején kihelyezett plébánosa, hogy jó helyre került, hiszen már nyugdíjasként kérte, hogy kisebb egyházközségben szolgálhasson, ahol nincs túl sok ember, s az egyház épületei is nagyjából rendben vannak. Ilyen csendesnek ígérkező település volt Atyha is, hiszen úgy nézett ki, hogy itt nem kell túl sokat renoválni a következő években. Csak szinten tartani, hiszen akkortájt került sor a teljesen felújított fogadalmi kápolna újjászentelésére és a temető bekerítésére. [caption id="attachment_56793" align="aligncenter" width="754"] Az állványzat már a toronysisak felújítását segíti elő. A legmagasabb szinteken[/caption] Szinte napra pontosan egy éve, 2016. szeptember 18-án, az esti órákban az idillikus állapot teljesen felbomlott, villám csapott a szent hajlékba, és néhány óra alatt – hiába avatkoztak be a helyi és a környékbeli önkéntesek, majd a katonai tűzoltók – nyilvánvalóvá vált, hogy a veszteség óriási, hiszen a templom oldalfalain és toronycsonkján kívül majdnem minden berendezési tárgy elpusztult. Néhány miseruhát, könyvet, a szentségtartót sikerült a lángokból kimentenie a harangozónak, s megmaradt a félig elszenesedett Feltámadt Krisztus szobor és a missziós kereszt. És ennyi. Ez a két tárgy mindjárt egyfajta szimbólummá lett, biztatva, hogy újjá lehet éledni, hamvából kelhet új életre a közösség temploma, amelyet korábban sem kíméltek túlságosan a természeti katasztrófák, hiszen 1927-ben vihar döntötte le a tornyát, előtte pedig 1867-ben égett le, akkor is annyira, hogy csupán az oldalfalak maradtak épen. Pár nappal ezelőtt felkerestem Balázs Ferencet, a korondi Árcsó Kft. tulajdonosát, aki elmondta, hogy a felújítási munkálatok fennakadás nélkül zajlanak. Azért tudták elnyerni és vállalni ezt a feladatot, mert ők a legközelebbi szakcég. Ez a tény jelentősen csökkentette a költségeiket, hiszen csak néhány kilométer távolságból kell felvonulniuk az építkezéshez. Saját gépeik vannak, mindenféle technikai eszköz és szakembergárda áll a rendelkezésükre. A dolgozók mindannyian a szomszédos településeken élnek, ami nagy előny, hiszen könnyen meg tudják közelíteni a munkapontot. Átlagosan 15 fő dolgozik. A további részleteket Tófalvi János projektmenedzsertől tudtuk meg. – Az általunk vállalt munkálatok mintegy 60%-át végeztük el szeptember 14-ig. Jelenleg a toronysisak állványozása zajlik, két héten belül megtörténik ennek a bádogozása. Ezt követően igen látványos fázis következik, hiszen be tudjuk majd fejezni a templomhajó fedését. A toronnyal kapcsolatos munkálatokat külön rendelte meg az egyházközség, pontosabban a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye építészirodája, amely a bonyolítást végzi. Az általunk felvállaltak, a szerződés szerint 1,1 millió lej értékűek, a teljes kivitelezés becsült értéke 1,7 millió körül lesz majd, de az nem tartalmazza a bútorzat, a harangok, az orgona és az egyéb felszerelések árát. Mi a falak konzerválását, a drénezést, a szigetelést, az újravakolást, a festést, a tetőszerkezet kialakítását, a fedést, az elektromos és a fűtési hálózat, a villámhárítók kiépítését és a templom új padlózatának kialakítását, valamint kívül egy minimális térrendezést végzünk el. A nyílászárók árát a Magyar Máltai Szeretetszolgálat teremtette elő saját forrásokból és adakozásból, le is gyártatta, mi csak beszereljük – közölte Tófalvi János. [caption id="attachment_56795" align="aligncenter" width="2554"] Adorján Imre plébános. Hiszi, hogy a tragédiának is volt értelme Fotók: Simó Márton[/caption] Én mindig húztam az igát, szívesen dolgoztam, hogy haladjunk – Mindentől függetlenül – mondotta Adorján plébános úr – Atyha jó hely. Most csendesnek nem mondható, de azért szép és szerethető. Soha nem tudjuk, hogy a katasztrófák miért történnek, a természet dolga, még akkor is, ha sokan nem tudják megmagyarázni és a Jóistenre hárítják. Én úgy gondolom, hogy Istennek egyéb dolga is akad, minthogy ilyen csapásokat küldjön ránk, s ha mégis figyelmeztetni akart, akkor nekünk a dolgunk az, hogy észleljük a jelzést és vállaljuk a feladatokat… Számomra ez nem furcsa, mert egész papi életemben építettem. Egyik egyházközségben jóformán be sem fejeztem, s mindjárt kerültem át egy másikba, ahol ismét sok volt a tennivaló ilyen téren is. Legutóbb, amikor Gyergyóújfaluban szolgáltam, a templomot kívül-belül felújítottuk és új plébániát is építettünk. Miközben beszélgettünk, a munkások végezték a feladataikat. Kopácsolás, különböző munkagépek zúgása hallatszott át a plébániaépület tornácáig, ahol beszélgettünk. Megkockáztattunk egy kisé bizalmasabb kérdést is. Arról érdeklődtem, hogy Imre atya volt-e szabadságon az utóbbi esztendőben. – Negyvenegy éves papi pályafutásom során soha nem vettem ki a pihenőszabadságomat – mondta mosolyogva, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. – Amikor fiatal voltam, folyton arra gondoltam, hogy nekünk kell húznunk. Aztán amikor kicsit telt az idő és segédlelkészekkel dolgoztam, vagy éppen a szomszédos plébániákon szolgáltak káplánok, mindig szívesen beugrottam helyettük, azzal a megfontolással, hogy ők a fiatalok, bennük van a remény, hagyjuk, hogy felfrissüljenek kicsit – s különben is: joguk van hozzá! –, pihenjenek, hogy aztán tudják ismét a vállukra venni a feladatok terhét. Mikor olyan volt a helyzet, én is kaptam helyettest. Egyébként amióta itt vagyok a Sóvidéken, itt is készségesek a kollégák. Ha kell, akkor el tudok utazni egy-két napra, de soha többre, mert szeretek ott lenni, ahol a dolgok történnek. Látszik-e az építkezés vége? …Ezt a kérdést többször és többeknek is feltettük a faluban. A helyiek még csak megsaccolni sem tudják, hogy mennyi pénz kell. Biztos, hogy sok, de a nagyján azért túl vannak. Összefogás nélkül nem mutatkozna ilyen szépen az eredmény. Most már következnek a jól látható részletek. Ha elkészül a tető, az új toronysisak és a külső, ha a fehér falfelületek teljesen megszabadulnak az állványzattól, messziről jelzik, hogy körvonalazódik lassan az új templom. Egyébként a Kalonda-tetőről már olyannak tűnik, mintha elkészült volna. – Az egyik harangot megöntötték Udvarhelyen, Lázár Imre műhelyében – mondja a plébános –, az már két hónapja itt van az udvaron. Feltehetően ez lesz a középső. Lesz egy ennél nagyobb és egy kisebb. Talán a harangláb is megmarad mementónak, s benne a kis csengettyű is, amely idestova tíz hónapja szolgál. A következő évben, ha a Jóisten megsegít, a Mária-Magdolna búcsú alkalmával (július 22.), vagy a fogadalmi ünnepen (augusztus 6.), de legkésőbb a tűzvész kétéves évfordulóján felszentelhetjük az új templomot. Most az a terv, hogy amint befejeződnek a nagyobb munkálatok, kialakítunk odabent átmenetileg egy misézőhelyet, hogy végre tudjunk kiszabadulni a szűkös ravatalozóból. Az orgonaépítővel is tárgyaltunk – szintén Udvarhelyen, Bethlenfalván – , aki készíteni fog az elpusztult Kolonics-orgonához hasonló hangzásút. Fontos lenne az összhang és az összefogás Van ugyan néhány homályos részlet a felújítás folyamatában, de azért vannak az egyház tisztségviselői, a hívek, a jóakarók, és a média nyilvánossága arra is jó, hogy együtt hidalják át a nehézségeket. Úgy tűnik, hogy a külső a célnak megfelelő, emlékeztet a régi formára, s túllép a korábbi felújítások és átalakítások elnagyolt vagy elrontott részletein. Ilyen szempontból a főegyházmegye illetékesei jól teljesítettek. Mivel az adakozásban hazai és külföldi állami szervek és intézmények, itteni és külföldi civil szervezetek és magánemberek is részt vettek – ők adva össze a szükséges anyagi források jelentős részét –, elvárják, hogy az új templom több és jobb legyen, mint a régi. A helyi, alig kétszáz lelkes egyházközségnek is lelki megerősítést nyújtana, ha az új templom művészetileg kimagasló kivitelű lenne, amely alkalmas arra, hogy idegenforgalmi látványossággá váljon egy olyan Európában, amelyben megkérdőjeleződik a keresztény értékrend. Ha a Kárpát-medence magyarsága különleges szimbolikájú templomot álmodott ide, akkor az álmot valóra kell váltani, hiszen az csak hit és hozzáállás kérdése. Akár az is megtörténhetne, hogy a templombelső bútorzatának, oltárának, kálvária-képeinek megtervezésére, elkészítésére pályázatot írna ki a fenntartó, a plébánia és felettes szerve, a Gyulafehérvári Főegyházmegye. Köztudott, hogy maga a Magyar Művészeti Akadémia is részt vett az adakozásban, jótékonysági programnak is helyet adott, s vannak olyan Munkácsy-díjas, ismert és magas színvonalon alkotó székelyföldi képzőművész tagjai, akik ezt a feladatot el tudnák végezni. Tőlünk, mindenkitől függ, hogy képesek vagyunk-e templomot álmodni a Sóvidék Tábor-hegye közelébe, s képesek vagyunk-e azt magunknak és az utánunk jövő generációknak felépíteni. Mert ez a templom a jövőnek épül, s a holnapnak felelősséggel csak jót szabad emelni. [box type="shadow" ]A korondi önkormányzatnak szívügye az atyhai templom – Folyamatosan, az első perctől fogva az utolsóig, a templom felszenteléséig támogatjuk az újjáépítést. Minden segítséget megadunk, de nem minden számolható pénzben – mondta el lapunknak Katona Mihály polgármester. Az anyaközség mozgósította a testvértelepüléseket az adománygyűjtésre, és helyi pályázati pénzből 30 ezer lejt biztosít arra, hogy a nagyharang is elkészülhessen. A 67 kilogrammos lélekharang és a 137 kilós közepes már Atyhában van. Mindkettő Lázár Imre székelyudvarhelyi harangöntő műhelyében készült el, a kicsit magyarországi adományozók, a közepest pedig maga a harangöntő adományozta az atyhaiaknak. A helyi tanács pályázati úton biztosítja rá a pénzt, így a nagyharang is elkészül hamarosan, a felirat pontosítása is folyamatban van – közölte a jó hírt Lázár Imre harangöntő mérnök. A templom belső berendezésének ügyében a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye építészeti irodavezetőjénél, Márton Juditnál érdeklődtünk levélben, de cikkünk megjelenéséig kérdéseinkre nem kaptunk választ. (Lázár Emese)[/box] Simó Márton