Hirdetés

Farkaslakán is ünnepeltek

A magyar kultúra napját ünnepelték hétfő este Farkaslakán, az eseményt a Tamási Áron Művelődési Házban tartották. Ezúttal a polgármesteri hivatal, az oktatási intézmények, valamint a Tamási Áron Művelődési Egyesület közösen vette ki részét a szervezésből és varázsoltak igazi ünnepi hangulatot.

Hadnagy Éva
Becsült olvasási idő: 1 perc
Farkaslakán is ünnepeltek
Közös ünnep Fotó: Hadnagy Éva

Szavalatok, néptánc, népi gyermekjátékok, népdalok, valamint a község ifjúsági fúvószenekarának ünnepi előadását is figyelemmel követhették mindazok, akik részt vettek a magyar kultúra napja alkalmából szervezett rendezvényen Farkaslakán. Az egybegyűlteket elsőként Kovács Lehel, Farkaslaka község polgármestere köszöntötte. Többek között hangsúlyozta: minden közösségi ünnepünk bizonyítéka annak, hogy van jövőnk, éltetjük a kultúránkat, amely része a mindennapjainknak és a jövőnknek is.

– Kívánom, hogy mindenki feltöltődve térjen haza, és azt érezze, hogy van jövőnk, van akiért és van akivel dolgoznunk – fogalmazott az elöljáró.

Ünnepi gondolatait követően Hadnagy Jolánnak, a Tamási Áron Művelődési Egyesület elnökének megköszönte sokrétű tevékenységét egy csokor virággal, a község vezetősége nevében, aki vasárnap este értékmentés kategóriában vehette át az Udvarhelyszék Kultúrájáért Díjat Székelyudvarhelyen. Az ünnepi műsor részeként óvodások, kis- és nagyobb diákok léptek színpadra, egyéni és csoportos előadásaikkal, hogy a Himnusz születésnapját méltóképp megünnepelhessék. Az est részeként Hadnagy Jolán vetített képes előadását is figyelemmel követhették a jelenlévők, amely a Kultúránk mint erőforrás címet viselte. Az ünnepség a magyar himnusz közös éneklésével ért véget. 



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!