Bevallom, nagyon nehezemre esik leírni, hogy Árpi barátom nyugdíjas. Ez majdhogynem elképzelhetetlen. Voltak, vannak olyan közírói tevékenységet (is) folytató kollégák, akik azt mondják, hogy képtelenek abbahagyni a munkát, mert mindig van véleményük, írják, mondják, amíg egészségi állapotuk lehetővé teszi. Árpi is ilyen. A közvetlen hangnem a régi ismeretségből fakad. Tulajdonképpen médiatörténeti személyiség szűkebb pátriájában, aki – szerencsénkre – megkerülhetetlen. Minden műfajban, minden médiumban ott forgolódott az utóbbi három évtizedben. Tévében, rádióban, nyomtatott és elektronikus sajtóban egyaránt. Úgy mellesleg írom: több könyvet is megjelentetett, amelyeket szívesen vásároltak és olvastak az emberek. Újabban a székelyföldi önkéntes tűzoltóegyesületek története foglalkoztatja. [caption id="attachment_148012" align="aligncenter" width="326"] Balázs Árpád és arcmása, ahogyan azt Jakab Hunor képzőművész látta - Simó Márton felvétele[/caption] – Körülbelül két esztendeje kutatod Udvarhelyszéken az önkéntes tűzoltóegyletek múltját. Meg is jelent már egy köteted a témában, de tudtommal most Csíkszék érdekel. – Elég régóta figyelem az önkéntes tűzoltók munkáját, de igazából csak az utóbbi években kezdtem velük foglalkozni, amióta Albert Csaba a Hargita Megyei Önkéntes Tűzoltók Egyesülete elnöke felkért, hogy írjak könyvet róluk. Először azt hittem, hogy könnyű dolgom lesz, hiszen minden valamirevaló falunak van monográfiája, ott találok forrásanyagot, csak össze kell rakni. Aztán a tűzoltószertárakban ott vannak a krónikások feljegyzései, össze kell gyűjteni azokat, rendszerezni, és kész a könyv. Gyakran vért izzadtam, mert a legtöbb helyen a fordítottját észleltem. [caption id="attachment_148016" align="aligncenter" width="300"] Székelykeresztúri önkéntestűzoltók (1893)[/caption] A sok monográfia közül csak egyetlen egyben találtam leírást a falu tűzoltóiról. Hiába játszik fontos szerepet a tűzvédelem évszázadok óta a rendtartó székelyfalvak életében, valahogy mégis kimaradtak a leírásokból. A krónikások naplószerű feljegyzéseit sem találtuk mondhatni sehol. Rá kellett jöjjek, hogy én kell ezt a fülétől a farkáig megírjam. Így is lett. – Sikerült-e feltérképezned teljesen a kezdetektől napjainkig tartó időszakot? – Csak nagyvonalakban, hiszen ez sokkal jobban meg volt szervezve, mint gondolnánk, rengeteg támogatója volt, és többek voltak, mint önkéntes tűzoltóegyletek. Lehet, hogy furcsán hangzik, de ez így volt. Sok településen erre fűzték fel a kulturális életet, volt énekkaruk, színjátszócsoportjuk, fúvószenekaruk. Nemcsak tüzet oltottak, de gyűjtöttek is a károsultaknak. Csépléskor ott voltak a szérűkön. Volt, amikor féltek tőlük, Trianon után félkatonai szervezetet láttak bennük a románok. Megszüntették. A kicsi magyar világban aztán szépen újjászervezték. Pár év múltán a kommunisták nem engedték, hogy a kulák legények önkénteskedjenek. Voltak községek, ahol a néptanácsok nagyon rájuk telepedtek. Szóval, elég színes a paletta. De elég sok mindent tudok róluk. Egy biztos, az önkéntesek a bátrabb fajtákból valók! – Teljes-e? Ki kell-e egészíteni a korábban megjelent könyvet? Voltak-e, vannak-e olyan részletek, amelyek a kötet megjelenése után kerültek elő? – Amikor leadtam a kéziratot a nyomdának, akkor még azt gondoltam, hogy minden benne van, de mire napvilágot látott, kiderült, hogy van még bőven információ, mert folyamatosan csordogál, amióta megpiszkáltam a témát. Amikor hozzáfogtam az udvarhelyszéki részhez, akkor zárt be a megyei levéltár a járvány miatt, de mihelyt lehetett, azonnal éltem a lehetőséggel. Rengeteg levéltári anyag került elő, amit folyamatosan próbálok feldolgozni. Főleg a székelykeresztúri járásból kerültek elő érdekes dolgok, de most a csíki anyagokra koncentrálok. Ha időm és egészségem engedi, megpróbálom kiegészíteni az udvarhelyszéki könyvet. Utánnyomás következne, mert az első kiadás példányai hamar elfogytak, és sokan érdeklődnek, akik nem jutottak hozzá. – A levéltári kutatások mellett még mivel próbálkozol? A fennmaradt helyi dokumentációt tanulmányozod? Alkalmazod az oral history módszerét? Szívesen mesélnek az emberek? – Élve a világhálón levő digitális tudománytár lehetőségével, a régi idők történéseit onnan is próbálom összegyűjteni. Könyvtárakban, levéltárakban kutatok, forgatom a régi lapokat, amit én nagyon kedvelek. Minden településen számítok a tűzoltóparancsnokok segítségére, de ha megtudom, hogy valamelyik idősebb pedagógus vagy helytörténész foglalkozott a témával, akkor őket is bevonom. Legtöbb faluban a veterán önkénteseket is megszólaltattam, ahol lehet, mert így könnyebb összerakni az egyesület történetét, ha első kézből kapjuk az információkat. Egy a baj, hogy nagyon megfogyatkoztak ezek a „források”! Kezdhettem volna korábban is, hogy megszólaltathassam azt a nemzedéket, amelynek tagjai már a negyvenes évek elején, a kicsi magyar világban tevékenykedtek! – Milyen tárgyi emlékek maradtak fenn? Megbecsülik-e ezeket? – A legnagyobbak a karos és kézi tűzoltó fecskendők, a „vízipuskák”, sok helyen megmaradtak, vigyáznak rájuk, ékszerként őrzik. De olyan település is akadt, ahol eladták külföldre. Sok helyen bezárva tartják, pedig mutogatni kellene. Van olyan falu, ahol látványosságként mutogatják a turistáknak. A fényképeket össze kellett gyűjteni, mert kevés olyan egylet van, ahol ezeket albumban őrzik. Írott anyag, amit maguk a tűzoltók hagytak ránk nagyon kevés van; a két magyar időből valókat sokan hazavitték, vagy elégették, vagy pedig valahol lapulnak… [caption id="attachment_148015" align="alignleft" width="714"] Udvarhelyszéki tűzoltóparancsnokok egy tapasztalatcsere után (1941)[/caption] – Hol volt a legerősebb a „tűzoltó-kultúra” Udvarhelyszéken? – Székelykeresztúron, Parajdon, Zetelakán, Korondon, Farkaslakán; ezeken a településeken elég keményen tapostak, taposnak ma is az önkéntesek. Ők mozgatják a többieket. Volt és van is hagyománya az önkéntes mozgalomnak, létezik olyan település, ahol apáról fiúra száll a megtisztelő feladat, hogy önkéntesként szolgáld azt a közösséget, melynek tagja vagy. Tűzoltónak lenni megbecsülést, tiszteletet jelent. Rendkívüli emberek, akik feláldozzák a szabadidejüket a közösségért, az értékek védelméért. – Hogyan rajzolnád meg a mai civil tűzoltó portréját? Egyfajta „helyi polgár” volt, aki megelőlegezte a modern kor civil társadalmát? Most is az? – A közösség példaképe. Az önkéntes tűzoltó élvezi a közösség bizalmát. Kovászember, aki tesz a közösségéért. Ezért meg kell neki dolgoznia, hiszen a bizalmat nem adják ingyen. Akárki nem lehet tűzoltó, aki erre vállalkozik, annak jó példát kell mutatnia. A múltban is így volt, és így van ma is, a települések vagyonára, javaira kell felvigyázni, és ez nem kicsi felelősség. Ha úgy tetszik: nagyon jó lokálpatrióta az önkéntes tűzoltó. Nem akarom önmagamat fényezni, az elődeimre vagyok büszke, hiszen mind a két nagyapám önkéntes tűzoltó volt Korondon, és édesapám is! [caption id="attachment_148014" align="alignnone" width="914"] Alsósófalvi önkéntesek (1936)[/caption] – Most Csíkszék iránt kezdtél érdeklődni. Mit jelent ez? Új könyv készül? – Elhatároztam, hogy amennyiben az egészségem engedi, akkor egy csokorba rakom azt, ami egybe kívánkozik. Csíkország tüzei és tűzoltói címmel most írom a csíki régió településeinek tűzoltós történetét, de úgy, hogy Gyimesbükk se maradjon ki belőle. Jól haladok az anyagokkal. Májusig szeretném leadni a kéziratot, és augusztus 20-ára megjelentetni. Ezzel a témával soha nem foglalkozott senki ilyen részletesen, mint én. A legjobb tudásom szerint igyekszem, a legjobbat szeretném kihozni a nyersanyagból. – A régi Csík vármegyére irányítod a figyelmedet? Vagy Gyergyót is külön fogod kutatni? – Igen. Külön-külön. Csíkban sem foglalkoztak ezzel a területtel, itt az ideje, hogy együtt legyen az önkéntes lánglovagok története. Kutatásaim közben akarva-akaratlanul találkozom más információkkal is, ebből következik, hogy nem hagyom elveszni, hát lejegyzem. Lassan dagad a gyergyói anyag is, s elárulom, hogy Marosszékre is átkacsingatok. – Hogyan halad a munkád Csíkban? – A gyergyói dokumentáció egyelőre csak egy kupac. Nem foglalkozom érdemben vele, mert a csíki anyag köti le minden figyelmem. Szeretném egyszer ezt letudni. Most a Gyimesekben „járok”, majd következnek a Kászonok. Szeretnék személyesen is eljutni minden településre. Várom a tavaszt is, mert ha süt a nap, akkor jobban megy a munka. – Hol találtad a legkorábbi szervezett önkéntes tűzoltóegyletet? – Úgy tudom, hogy Udvarhelyszék területén 1867-ben Korondon jött létre az első, saját szabályzat alapján megszervezett önkéntes tűzoltó egyesület. Különben a korondi tűzoltóság történetéről is készül egy külön kiadvány, melynek része lesz Fenyőkút, Pálpataka és Atyha tűzoltós élete is. Mellesleg ezen is dolgozom. – Előkészületben van egy másik könyved, amely a napokban kerül ki a nyomdából. Ez mit tartalmaz? – Ebben a könyvben Orbán Balázs szülőföldjén, A ránk hagyott örökség címmel helytörténeti írásaimat gyűjtöttem össze. A város ügyes-bajos dolgaival foglalkozom, olyan régi történeteket elevenítek fel, amelyeket rég elfeledtünk, de valójában mindannyiunkat érdekelnek. De azokról sem feledkeztem meg, akik jó példával jártak előttünk. Izgalmas és érdekes könyv lesz. Írás közben nagyon élveztem a munkát, remélem, hogy az olvasók is szeretni fogják. Az archív fotók Balázs Árpád gyűjteményéből valók

Simó Márton

Ez a kép a nagyernyei Nemes (Princi) János (sz. 1923) hagyatékában maradt fenn. Valamikor a kicsi magyar világban készülhetett Székelyudvarhelyen egy önkéntes tűzoltóknak szervezett tanfolyam alkalmával. A sajtóban ezidáig nem látott napvilágot. Interjúalanyunk arra kért, hogy tegyük közzé - lehetőleg minél nagyobb méretben - , hátha valaki megőrzött belőle egy másik példányt, vagy legalább felismeri rajta valamelyik elődjét-hozzátartozóját. Érdekes adalékok derülhetnek ki. Voltak már hasonló, komoly eredményeket hozó kísérletei az udvarhelyszéki kötet írása idején is. S. M.