Április 2-án volt az autizmus világnapja, másnap, szerda délután a Városháza Szent István termében érzékenyítő rendezvényt szervezett a Ficánka Napközi Otthon a Pro Autist Alapítvánnyal és a polgármesteri hivatallal közösen, Neurodiverzív gyermekek az oktatásban címmel. Az előadások főleg az autizmussal élő és ADHD-s (figyelemhiányos hiperaktivitás) gyermekekről szóltak.
Az előadások sorát Dimén-Varga Tünde pszichológus, pszi­choterapeuta indította, aki kiemelte, hogy ezen a szakterületen dinamikusan bővül a kutatási eredmények köre, van, ami felülírja a korábbi ismereteket, ezért a szakembereknek állandóan frissíteniük kell a tudásukat. A neurodiverzív szemlélet is modern kutatási eredmények alapján alakult ki, a lényege, hogy nem betegségként tekint például az autizmusra, hanem azt állítja, hogy a megszokottól eltérő neurológiai különbségek az emberi agy természetes változatai, továbbá az idegrendszeri sokszínűséget értéknek tekinti. A neurodiverzív „ernyő” alá tartoznak többek között a különböző tanulási zavarok, diszlexia, diszgráfia, az ADHD és az autizmus is. A napközis és iskolás gyermekekkel foglalkozó szakember szerint ugyanakkor fontos, hogy időben megkapják a helyes a diagnózist az érintettek, egyrészt a hatékony segítségadás és a korai fejlesztés miatt, másrészt ellenkező esetben a neurodiverzív gyermek végig azt fogja érezni, hogy vele valami nincs rendben, mert folyamatosan a többiekhez (a neurotipikus átlaghoz) méri magát. 

A neurodiverzív szemléletet erősíti az is, hogy maguk az érintettek is egyre inkább hallatják a hangjukat, egyre többen vannak például autista szakemberek is, akik „belülről” is ismerik a más idegrendszeri működéssel élők megéléseit, mindennapjait, ők a tapasztalati szakértők. Dimén-Varga Tünde a továbbiakban részletezte, hogy milyen nehézségekkel kell megküzdeniük a neurodiverzív gyermekeknek az iskolában, a társadalomban, és ennek milyen következményei lehetnek. Jó gyakorlatokról is beszélt, amelyeket minden érintett fél érdekében alkalmazni lehetne az iskolában, amelyek tulajdonképpen ugyanúgy akadálymentesítésnek számítanak, mint például a mozgássérültek számára kialakított rámpa.
Gál Dóra gyógypedagógus az integrált (az „átlagos” többi gyermekkel együtt zajló), illetve a szegregált oktatást hasonlította össze a neuro­diverzív gyermekek fejlődése szempontjából, majd inkább az utóbbi előnyeit fejtette ki részletesebben. A speciális oktatás teljes mértékben figyelembe veszi a gyermek egyéni szükségleteit, sajátosságát, erre alapozza a fejlesztést, speciális tanterv szerint oktat, és több szakterület együttműködése segíti, bevonják például a gyógytornát, lovasterápiát is akár.
A rendezvényen Farkas Zsuzsánna szociális munkás is beszélt, aki maga is autizmussal, illetve ADHD-val él, és egy autista kisfiú édesanyja. Kiemelte, hogy fontos megérteni: az autista nem feltétlenül szellemi fogyatékos és nem beteg. Számára a diagnózis azért volt hasznos, mert jobban megértette saját magát, rájött, hogy nem „UFO”, csak más – mint fogalmazott – „35 év meg nem értettség talált válaszra”. Szerinte jó lenne, ha a pedagógusok, szülők sokkal többet tudnának a neurodiverzív állapotokról, hogy megértsék, például miért nehéz felvenni a szemkontaktust, miért izeg-mozog egyfolytában a gyermek, miért reagál hevesen, ha megváltozik a napirend, mit jelent a szenzorosság (az ingerekkel kapcsolatos „túlérzékenység”, amikor például a túl sok inger telítődéshez vezet), vagy hogy a kiborulás nem mindig hiszti.
Az előadások sorát Péter Edit, a Villanytelepi Nap­közi Otthon vezetője, a Pro Autist Alapítvány alapítója, óvodapedagógus és autista felnőtt gyermeket nevelő szülő zárta. Ő azt hangsúlyozta, hogy az egyenlőség a neurodiverzív és „átlagos” gyermekek között nem egyformaságot jelent, és rendszerszintű változásra van szükség az oktatásban, hogy az autista, ADHD-s gyerekek is fejlődjenek és megtalálják a helyüket a közösségben. Ezek a gyerekek „nem növik ki” másságukat, és a szeretet sem elég a velük való értő foglalkozáshoz, ehhez „fel kell tenni az autizmus-szemüveget”, és megérteni, hogy hogyan látják ők a világot. Kiemelte ugyanakkor azt is, hogy az együtt nevelés csak addig jó, amíg a többi gyerek számára nem káros.