Emberölési kísérlettel vádolják a 68 éves férfit
Újabb fejleményeket közölt a csütörtökön Székelyudvarhelyen történt közúti balesettel kapcsolatban a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton. Mint írják: kezdetben gondatlanságból elkövetett testi sértés bűncselekményének gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást, a későbbi vizsgálatok és bizonyítékok alapján azonban kiderült, hogy a balesetet szándékosan okozták, a szemközti sávba való áthajtással. Így a baleset jogi minősítése pénteken már szándékos testi sértés és rongálás volt, az üggyel a bűnügyi nyomozócsoport foglalkozik.
A balesetben érintett 68 éves férfit pénteken őrizetbe vették, majd az ügyben eljáró ügyész a bűncselekmény jogi minősítését emberölési kísérletre és rongálásra módosította. A férfit 60 napos bírósági felügyelet alá helyezték
– tájékoztatott a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Mint korábban beszámoltunk róla, a baleset csütörtök reggel történt a székelyudvarhelyi Rét utcában, ahol a 68 éves férfi áthajtott a szemközti forgalmi sávba, és összeütközött egy másik, egy 45 éves férfi által vezetett személygépkocsival. Az ütközés következtében mindkét járművezető megsérült, kórházba szállították őket. A Székelyudvarhelyi Helyi Rendőrség csütörtök délután közölte, hogy a balesetben az intézmény Dacia márkájú szolgálati gépjárműve, volt érintett, amit az intézmény igazgatója, László Szabolcs vezetett.

