Hirdetés

Elitekbe fektet a Rotary

HN-információ
Idén újra megszervezte a Székelyudvarhelyi Rotary Club a hagyományos jótékonysági bálját. Az összegyűlt pénzből az elitoktatást, azaz a versenyeken eredményt elérő tanulókat, illetve tanáraikat jutalmazzák. A közjó szolgálatáért díjat is létrehoztak, amit Elekes Gyula tűzzománcművész vehetett át. Először szervezte meg a korlátozások óta a hónap elején hagyományos bálját a Rotary Club, sorban ez volt a 19. Székelyudvarhelyen, a Septimia Szabadidőközpont éttermében megtartott jótékonysági rendezvényen több mint kétszázan vettek részt. A bál elsődleges célja az országos, illetve nemzetközi tantárgyversenyeken kiváló eredményeket elérő tanulók és felkészítő tanáraik segítésére és díjazására pénzalapot összegyűjteni. – Közel két évtizedes programja ez a minőségi oktatás, tehetséggondozás támogatását is vállaló szervezetnek – mondta Ráduly Mihály titkár. Egyrészt a részvételi támogatásból, ugyanakkor tombolavásárlásból és egy aukcióból gyűl össze a pénz, a két utóbbira a tagok, ismerősök, támogatók ajánlanak fel tárgyakat, valamint művészi alkotásokat. Ráduly Mihálytól megtudtuk, hogy húsz diák pályázott az úgynevezett felkészülési támogatásért, és tanáraikkal együtt valamennyien meg is kapták azt. A támogatással a különböző tantárgyversenyeken (megyei és országos tantárgyolimpiákon, Kárpát-medencei versenyeken) részt vevő fiatalokat segítik. A helyezést és dicséretet elérő tanulók további díjazásban részesülnek tanáraikkal együtt. Ráduly még elmondta: a legmagasabb jutalom akár 2000 lej is lehet. Az elismerések átadása hamarosan, azaz a jövő hónapban esedékes. A Székelyudvarhelyi Rotary Club az elitoktatás támogatása mellett a közösségért alázattal tevő emberek munkáját is értékeli, ezért alapították meg a „Közjó szolgálatáért” Rotary Díjat. Az említett bálon adták át ezt, idén Elekes Gyula tűzzománcművész, a művelődési ház volt igazgatója vehette át Kolumbán Antal József helyi szobrász alkotását díjként.

Asztalos Ágnes



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!