Hirdetés

Élhető Udvarhely találkozó

HN-információ

Szokásos, havi találkozóját tartotta tegnap délután a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány székhelyén az Élhető Udvarhely csoport. A környezetvédelmi témában érdekelt szervezetek mellett civilek is részt vettek a megbeszélésen, amelynek ezúttal a környezetkímélés, pontosabban a hulladékmegelőzés volt a témája. A korábbi beszélgetéseken felmerülő témát részletesebben is megbeszélték, ezért Pál Lenkét, az uEKE titkárát kérték fel arra, hogy személyes tapasztalatain keresztül beszéljen a szemetelésről. A csoport tagjai szerint ugyanis idővel egyre nagyobb gondot fog okozni a hulladéktermelés, hiszen jelenleg csak fogyasztunk és óriási mennyiségű szemetet termelünk, még ha ezt nem is tudatosítja minden fogyasztó. A tudatosítással kapcsolatban jött egyébként az első ötlet is: videókkal, plakátokkal, akár flashmobokkal kellene felhívni az emberek figyelmét, tudatosítani, hogy mennyi szemetet termelnek, amit kis ráfordítással akár fel is tudnának számolni. A megbeszélésen elhangzott, a hulladéktermelés nagyobb része ugyan az iparból származik, de „addig nagyban semmi nem fog változni, amíg kicsiben nem változtatunk.” A témavezető szerint a hulladékcsökkentést otthon kell kezdeni, tudatosan kell arra figyelni, hogy minél kevesebb dolog legyen, amit ki kell dobnunk. Amit pedig kidobunk, azt igyekezzünk lehetőségeinkhez mérten szétválogatni. Pál Lenke utalt itt a szerves anyagokra, amit sokan ahelyett, hogy komposztálnának kifogásokat keresve inkább a könnyebb utat választják, és egy helyre dobnak. A tegnapi találkozón szóba került egyébként a PET-palackok újrahasznosítása is, lévén az egyik olyan csomagolási megoldás, amit ha nem megfelelően használunk, akkor felmérhetetlen károkat is okozhat a környezetnek. A természetjárók szerint a szétdobált üres palack a leggyakoribb szemét, amivel kirándulásaik során találkoznak, de aki nem is dobja szanaszét, az is sokszor sajnálja az időt, amíg eljut a szelektív kukáig. Pedig, ha nem is állunk túl jól ilyen téren, Udvarhely területén több szelektív pont is van, ugyanakkor több újrahasznosításra szakosodott vállalkozás is működik a városban. A csoport tagjai abban egyeztek meg, további beszélgetéseket szerveznek a témában, amelyekre igyekeznek kompetens szervezeteket is bevonni, ugyanakkor a nyár végén egy figyelemfelkeltő akciót is szerveznek Székelyudvarhelyen, amelynek részleteit a következő találkozókon szögezik le. (Berkeczi Zsolt)



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!