Elhalasztották a rajtot

A vasárnapi heves esőzések miatt a hét első napján nem kezdték el a portalanítást a székelyudvarhelyi lakótelepek utcáin. Ha az időjárás engedi, ma a Bethlen negyedben hozzáfognak, közben pedig arra kérik a tömbházlakókat, hogy tegyék rendbe a zöldövezeteket, mert ezen a héten ingyenesen elszállítják a zöldhulladékot.

Asztalos Ágnes
Becsült olvasási idő: 3 perc
Elhalasztották a rajtot
A seprőgép naponta végigjárja a várost. Megszabadulnak a tél porától Fotó: Veres Nándor

Már február végén elkezdték a főbb utak tavaszi nagy­takarítását Székelyudvarhelyen, közben a parkok, zöldövezetek rendezéséhez is hozzáfogtak, ezt a munkát a szociális segélyben részesülők és a közmunkát teljesítő személyek végezték a városháza műszaki igazgatóságának irányításával. A héten indul a tavaszi nagytakarítás második szakasza, amely már a lakótelepeket érinti. Ebben az RDE Harghita hulladékgazdálkodási vállalat vesz részt eszközparkjával és munkásaival, illetve a közmunkások is segíteneki. A takarítás menetrendje ugyanaz, mint a korábbi években, viszont egy nappal eltolták, mert hétfőn reggel még nagyon vizesek voltak az utcák és járdák. Ezen a héten a Bethlen lakótelepet teszik rendbe, ma az Építők, Szabók, Asztalosok és Kós Károly utcában tisztítják meg a környezetet, holnap a Győzelem, Lakatosok és Cipészek utca következik. Naponta 7 és 13 óra között dolgoznak, a programról a helyi rendőrök hangosbemondóval értesítik az adott városrész lakóit. Jövő hétfőn kezdődik a Tábor negyed és környékének takarítása, csütörtöktől pedig már a Csereháton és a környező utcákban takarítanak. A tömbházak közötti zöld területek, az ingatlan előtti járda (a járdaszegélyig) rendezése a lakók feladata. 


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés


Az RDE a zöldhulladékot (száraz faleveleket, ágakat, nyesedéket stb.) folyamatosan gyűjti március 22-ig. Ezért arra kérik a lakószövetségeket, a tömbházak lakóit, hogy a napokban szervezzék meg a tavaszi takarítást. A kertes házak esetében, a háztartási szemét elszállításának napján, a megszokott beosztás szerint viszik el a zöldhulladékot, amit reggel 6.30-ig kell kitenni a kapu, tömbházaknál a hulladékgyűjtő mellé.
Közben szakcég dolgozik a fák metszésével. A hivatal jelezete, bár a lakók gyakran kérik egy-egy fa kivágását, ezt csak indokolt esetben hagyják jóvá.

Csíkszeredában ütemterv szerint kezdtek
Csíkszeredában idén a Jégpálya negyedben és a Mihail Sadoveanu utcában, illetve a Fodor Sándor park (korábban Ifjúsági park) környékén kezdte a nagytakarítást z Eco-Csík Kft. két mechanikus seprűvel, két porszívóval, öt szállítójárművel és huszonöt munkással. A lomtalanítással egybekötött városszépítő akció két hétig tart, ütemterve a városháza honlapján, és a tömbházak bejáratánál is megtekinthető. Fontos, hogy a bútorokat, matracokat, újrahasznosítható hulladéktípusokat nem a takarítás napján, hanem a szokásos hulladékszállítási napon kell kirakni a gyűjtőszigetekhez, illetve magánházak esetében a kapuk elé. Az építkezésből származó és a veszélyes hulladékokat nem szállítják el a lomtalanítás alkalmával!



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!