Egyedi sókitermelő gép

HN-információ
Új kitermelő gépet helyez üzembe idén a parajdi sóbánya, amely egyedi fejlesztés. Az új szerkezet jelentősen csökkenti a jövőben a kitermelés költségeit, és általa sokkal biztonságosabbá válik majd a munka a föld alatt, nagy mélységeben. Új sókitermelő géppel bővül idén a parajdi sóbánya eszközparkja. A szerződést már megkötötték az új szerkezet beszerzésére, amely jelentősen megkönnyíti majd a kitermelést. Az új szerkezetnek köszönhetően hatékonyabb, energiatakarékosabb, környezetkímélőbb és nem utolsósorban biztonságosabbá válik a munka a föld alatt. Egyelőre várni kell rá Seprődi Zoltán, a parajdi sóbánya igazgatója elmondta: a gép beszerzéséről már megkötötték a szerződést, viszont egy évbe telik a legyártása, így egyelőre még várni kell rá, viszont reményeik szerint idén már üzembe is helyezhetik. A bánya vezetője elmondta, egy új technológiáról van szó, amely egyedülálló Romániában a sóbányászatban. – Eddig robbantásos módszerrel dolgoztunk a nagy mélységekben, az új gép viszont majd több munkafázist is kivált egyben. Ez tulajdonképpen egy marógép, amely helyettesíti a robbantást, ezáltal megszűnnek az úgynevezett mikró- vagy hajszálrepedések, biztonságosabbá teszi a munkát, és még környezetkímélő is – fogalmazott az igazgató. A több mint száztonnás gép ugyanis elektromos árammal fog működni. Az új szerkezetnek köszönhetően olyan munkafázisok esnek majd ki, amelyek eddig mind költségekkel jártak. A bánya vezetője azt is elmondta, hogy egy hatalmas beruházásról van szó, amelyet saját költségvetésből finanszíroznak, az új szerkezet értéke ötmillió euró. Parajdi só az utakon Seprődi Zoltán ugyanakkor elmondta: jelenleg 90 százalékban a közutakon csúszásgátlónak használt sót állítanak elő a bányában, amelyet egész Erdély terültén értékesítenek. Évente több tízezer tonna sót szállítanak az országos közúti társaságnak. Jelenleg 138 ember dolgozik a parajdi sóbányában, a kitermelési részlegen pedig 70-en tevékenykednek nap mint nap, 400 méteres mélyégben.

Hadnagy Éva



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!