Döntsünk közösen a gyermekünkkel

A nyári vakáció közeledtével egyre aktuálisabbá válik a kérdés, milyen táborokban, foglalkozásokon vegyen részt a gyermek, különösen akkor, hogyha mindkét szülő dolgozik és nehéz megoldani a kicsik felügyeletét. Az egyre növekvő táborkínálat kapcsán szakember segítségével arra a kérdésre is választ kerestünk, milyen szempontok szerint válasszunk nyári kikapcsolódási lehetőséget a gyermekünknek.

Boncina-Székely Szidónia
Becsült olvasási idő: 4 perc
Döntsünk közösen a gyermekünkkel
Jó, ha a gyermekek igényeit figyelembe véve választunk nekik tábort. Sokszínű a kínálat Fotó: László F. Csaba

Évről évre szélesedik a gyer­mekeknek, kamaszoknak szóló táborozási lehetőségek tárháza: ezek többsége tematikus, így a gyermek érdeklődési körének megfelelően választhatunk szá­mára a kínálatból. 
A legnagyobb kínálatot a 6–10 éves korosztálynak szóló napközis táboroknál találtuk: ezekben a program jellemzően reggeltől délutánig tart, a gyermekeknek legalább egyszeri meleg étkezést is biztosítanak  a nap folyamán. Az általában 5 napos napközis táborok ára 200 és 550 lej között alakul, a kínálatban román kommunikációs, tehetséggondozó, matematika-, sakk-, sütés-főzés, kincskeresés, állatokkal való foglalkozás, hangszeres, intenzív angol tábort találtunk, a teljesség igénye nélkül.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés


Azok, akik ottalvós táborba iratkoznának, ugyancsak gazdag kínálatból választhatnak: sporttábor, biciklistábor, kézműves-, íjász-lovas tábor várja a gyermekeket, de a kamaszokra is gondolnak a táborszervezők. Számukra önismereti és színjátszó táborokat, sportolásra és nyelvtanulásra lehetőséget adó nyári elfoglaltságokat kínálnak. Az ottalvós táborok díja 1200 és 1900 lej között váltakozik: itt több esetben a táborozók szállítását is vállalják, valamint teljes ellátást, szállást biztosítanak.

– Amikor a gyermekünk táboroztatásán gondolkodunk, elsősorban az anyagi lehetőségeinket mérlegeljük, de ezen túl a legfontosabb szempont kell legyen a gyermekünk igényeinek felmérése, ennek kulcsa az, hogy mennyire ismerjük őt

– osztotta meg ezzel kapcsolatos meglátásait Jánosi-Rekeczki Kata nevelési tanácsadó, néhány támpontot adva a döntéshez. – Szeret-e táborozni, máshol aludni, strukturált időben lenni a gyermekünk? Kis- vagy nagyközösségben érzi jobban magát? Le kell-e őt foglalni, vagy nincs igénye erre? – ezekre a kérdésekre jó, ha tudjuk a választ, mielőtt táborba küldenénk a gyermeket. Ebben segít a vele folytatott, őszinte, hiteles kommunikáció: hogyha amiatt küldenénk táborba, mert nincs, aki rá vigyázzon, ezt is mondjuk el neki, hogy értse meg a mi szempontjainkat is, és ne érezze azt, hogy belekényszerítjük egy helyzetbe – hangsúlyozta a téma kapcsán a nevelési tanácsadó. 
Hozzátette: ennek a sokrétű kérdésnek a megvitatásában kezeljük partnerként a gyermeket, korának megfelelően ismertessük vele a döntésünk miértjeit és vegyük figyelembe az ő meglátásait is.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!