Hirdetés

Bővülő szakrendelés

Székelykeresztúr polgármesteri hivatala a város költségvetéséből felújítja a helyi kórház egy részét, ahol nőgyógyászati és diabetológiai szakrendelés fog működni, közölte a Hargita Népével Koncz Hunor János polgármester.

Simó Bernadette
Bővülő szakrendelés
Székelykeresztúri kórház. Javuló egészségügyi szolgáltatások Fotó: Székelykeresztúr Polgármesteri Hivatala

A legutóbbi ülésén az önkormányzati testület módosította a város költségvetését annak érdekében, hogy biztosítani tudják a székelykeresztúri kórház felújításához szükséges összeget. Az elöljáró közölte, a felújítás hozzávetőlegesen 120 ezer lejbe fog kerülni, ebből az összegből rendbe hozzák a kórházépület egy részét és megfelelő körülményeket alakítanak ki ahhoz, hogy elindulhasson a két szakrendelő. A polgármester azt is elmondta, Székelykeresztúron közel húsz éve nincs nőgyógyászai szakrendelés a kórháznál, diabetológiai szakrendelés pedig nem is volt, ezért fogalmazódott meg az igény a rendelők létrehozására. Koncz Hunor János közölte, a felújítási munkához novemberben látnak hozzá, ha az épület rendebételével elkészülnek, akkor az engedélyek beszerzése következik, így várhatóan ez év végén, vagy jövő év elején indulhat a szakrendelés az új nőgyógyászati és diabetológiai szakrendelőkben. A rendelők működéséhez a szakszemélyzetet a székelykeresztúri kórház fogja biztosítani.  
 



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!