Aprók tánca mint műhelymunka

HN-információ
A mostani járványügyi helyzetben a Kékiringó Néptánccsoport nem tud ugyan nagyközönség előtti, egész házas eseményt tartani, de a múlt csütörtökön – november 18-án – pályázati programzáró eseményt szervezett. Ez „műhelymunka” volt, mely az Aprók tánca nevet viselte. Both Aranka együttesvezető elmondta: ahogy lehet – mostantól számítva –, új lendületvétellel folytatják a tevékenységet, lesz ismét „aprók táncháza”, tartanak táncházakat továbbá kicsiknek, nagyoknak, felnőtteknek, újabb táborok és néprajzi jellegű kirándulások programját állítják össze, kézműves-foglalkozásaikat, fellépéseik sorozatát is igyekeznek továbbvinni, lesznek új koreográfiák, lesz ismét saját fesztiváljuk valamilyen formában, és megünneplik a születésnapjukat is. Hozzáfűzte: olyanformán készülnek, mint „rendes” években szoktak. Ha nem is gyakorolhatnak egyszerre a teljes tagsággal, de kisebb csoportokban folyamatosan alakítják, rugalmassá teszik a próbafolyamatot, hogy a lehetőségek függvényében mutassák be tudásukat, amikor kell, amikor lehet. Elmondása szerint nehéz időkben még inkább maximalista odaadással végzik és vállalják az itteni szép feladatokat, hiszen énekelni, táncolni, együtt lenni öröm, és az az igazi, ha a tudást mindannyian megszerzik, és mihelyt „nyitott” lehetőségek mutatkoznak, kiviszik a közösség elé.

Simó Márton



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!