szórványos felhőzet
erős felhőzet
kevés felhő
Anna, a francia lány
Anna. Így, magyarosan. Ahogy mi írjuk. Nem Anne. Anna Nagy. Egyébként Nagy Anna. Székelyudvarhelyen született, faipari szakon érettségizett a Bányai János Műszaki Szakközépiskolában, de már kislány korában művészi pályára készült. „Valamelyik” művészeti szakirány érdekelte. Vagy inkább valamennyi. Jól rajzolt, kiválóan táncolt, és szeretett énekelni. Fotózott. Verseket is írt. Annak idején – még a múlt rendszer legvégén – arról álmodozott, hogy sokat utazik majd, nyelveket tanul, és menet közben valahol „hivatalos” formában is továbbtanul, s ha lehet gyerekekkel foglalkozik. Ekkortájt a revü műfaja, a musical-színpad érdekelte. Budapesten élt néhány évig a múlt évezred utolsó éveiben. Aztán útra kelt…
Musical irányú képzés magyar nyelven akkor nem működött nálunk, a „sima” drámai tagozaton, az egyetlen marosvásárhelyi „színin” valamelyest bővültek aztán a lehetőségek a rendszerváltást követően, de a táncos-énekes szakirány ma sem erőssége ennek az egyetemnek. A színművészek menet közben szakosodnak, ha olyan környezetbe kerülnek, vagy rákényszerülnek, hiszen a vidéki magyar színházak elég kis létszámú társulatokkal működnek. Anna Budapesten vállalt munkát, a Margitszigeti Nagyszállóban helyezkedett el recepciósként, majd programszervezőként is tevékenykedett. Beiratkozott a Théba Művészeti Akadémia magániskolájába (1998). Ott megfelelő környezetet talált, zenés műfajokban is folyik az oktatás, de a társművészetek iránt érdeklődők ugyancsak megtalálhatják a számításaikat, ha nem férnek be az állami felsőoktatási intézmények kereteibe.
Irány Anglia!
Két év múltán már szűknek tartotta a magyarországi lehetőségeket. Utazási és megismerési vágya annyira erős volt, hogy a majdhogynem klasszikusnak mondható módszert választotta: bébiszitterként ment ki Londonba. Csakhogy akkor még eléggé nehézkes volt a vízumszerzés és a hivatalos munkavállalás, hiszen sem Magyarország, sem Románia nem volt tagja az Európai Uniónak. Mivel nem sikerült időben meghosszabbítani a tartózkodási engedélyét, úgy látta jónak, ha visszatér az öreg kontinensre. Volt egy baráti kapcsolata, amely fokozatosan szorosabb lett, és férjhez ment egy francia állampolgárságú férfihoz.
Át Franciaországba!
Bretagne-ban telepedtek meg, Brest városában. Ez a hely azért is érdekes, mert Franciaország észak-nyugati csücskében helyezkedik el, jelentős ott a tengeri úton zajló turistaforgalom. Északi és déli irányban folyamatosan indulnak hajójáratok, amelyek pihenni és feltöltődni vágyó utazók csoportjait szállítják. Mivel több órán át tartó hajózásról van szó, itt is programokat szerveznek. Ebben a miliőben főleg nyelvtanulási vágyát elégíthette ki: úgy a francia, mint az angol nyelv használatára szüksége volt. Az egyszerű program- és utazásszervezés mellett azonban kamatoztathatta a zene és az éneklés iránti érdeklődését, tehetségét is. Arra gondolt, hogy nép- és műdalok előadásával – angol, francia, német, magyar, román dalokat énekelt – akár közvetítői szerepet is betölthet. Egyre könnyebben beszélt franciául – egyébként most már jól érződik a beszédén az erős francia hatás, a szórendet, a hangsúlyokat úgy helyezi, s néha keresgél egy-egy megfelelő szófordulatot anyanyelvén, de ha pár napot idehaza tölt a székelyudvarhelyi rokonainál, mindjárt előjönnek az udvarhelyszéki sajátosságok, sőt a tájnyelv ízei is, az a beszéd, amelyet a székelypetkiek használtak, s amely a szülők révén hagyományozódott rá. Székelypetek még elő fog kerülni a továbbiakban, hiszen magával vitte a petki viseletet, s azt fellépésein ma is használja olykor.
Majdhogynem szigeti magány a félszigeten
Férje, aki korábban repülőgépek műszaki karbantartásával foglalkozott, pilótavizsgát tett, és elkezdett különböző légitársaságoknál dolgozni. Nem elég az, hogy sokat volt távoli országokban, hamarosan ismét új foglalatosságot talált magának: a francia állam diplomáciai szolgálatában pályázott meg állást. Ez már egy sokkal színesebb életet jelentett Anna számára, hiszen követhette férjét. Többek között Magyarországon is végeztek immár együtt kulturális-diplomáciai munkát – a férj megtanult magyarul! –, rengeteg budapesti projektet vittek végig az ottani Francia Intézettel közösen. Aztán átkerültek Brazíliába, Japánba, később Indiába…
Az utazások és a kiküldetések szüneteiben feltámadt a képzőművészeti érdeklődése. Ekkor változó technikákkal dolgozott, textíliákból álmodott és valósított meg munkákat, majd nonfiguratív olajképeket készített. „Rengeteget írtam – meséli – verset, novellákat, magyarul és franciául egyaránt. Naplót is vezettem. Egyéként a naplókészítés nálam évtizedek óta állandó foglalatosság. Ekkor jelentkezett az az igény, hogy dolgozhassak fiatalokkal, gyermekekkel is, de hivatalos formában. Ehhez a nyelvtudásom és az érzékem megvolt ugyan, de hiányzott a képzés, amely feljogosít arra, hogy hivatalos formában tanügyi, kreativitást-fejlesztő tevékenységeket vállaljak, és ezt intézményi keretek közepette végezhessem.”
„Amikor Anna 2000-ben megérkezik Franciaországba, úgy érzi, mintha egy másik bolygót fedezett volna fel, amely annyira különbözik szülőhazájától, Erdélytől, sőt Budapesttől, Kelet-Európa sztár-fővárosától. Ettől a töréstől/ felfedezéstől meg fogja őrizni a kultúrák és folklór ízeit, a népek emlékezetét, de mindenekelőtt azt a vágyat, hogy ezeket megossza, és mások is megoszthassák általa a művészi projektjein keresztül. Gyermekkora óta Anna sokoldalú művész: költő, énekes, táncos, színésznő, festő. Tízévesen olyan érzés hatotta át, mintha tinta helyett arany lenne a tolla végén!” – tartják róla francia barátai. Ebben az időszakban veszítette el zenepedagógus nővérét, aki idehaza, Székelyudvarhelyen foglalkozott igen magas szinten gyermekekkel, a zongoratanítás volt a fő szakterülete. Annát a testvéréhez fűződő szoros kapcsolat, s ez a pótolhatatlan veszteség arra inspirálta, hogy komolyabban foglalkozzék zenéléssel és pedagógiával.
Ott, a Csatornához közeli Bretagne-félszigeten nemzetiségi és kulturális szempontból igencsak színes környezetet talált. Nem idegenkedett a breton nyelvtől sem, amelyet az ott élők mintegy harmada ismer valamilyen szinten. Képesítést szerzett a művészet-pedagógia terén, és immár másfél évtizede foglalkozik iskolai tehetségkutatással és –fejlesztéssel a legkisebb óvodás-csoportoktól az érettségire készülő fiatalokig.
Olyan a francia állami oktatási rendszer, hogy ennek a kreativitás-ápolásnak teret biztosít. Nagy Anna dolga, hogy felébressze a készségeket, és a megfelelő művészeti-szakmai beállítottságok felé irányítsa a növendékeket. „Számtalan programot és foglalkozást vezettem ez idő alatt. Nem idegenkedünk itt a tánctól, az énekléstől, de a helyes beszéd, a mozgáskultúra tanításától, a megfelelő kézügyesség kialakításától sem. Meg kell tanítani a gyermekeket, hogy az eszüket használják, de a kézügyességük is a megfelelő módon, a megfelelő irányban fejlődjék.” Fontos volt és maradt a magyar kultúra értékeinek a továbbadása is. Egyéni fellépésein is mindig ez a fő célja. A Roscoff nevű kisvárosban (Bretagne tartomány, Finistère megye) élt és dolgozott így néhány évet.
És időnként előkerül a székelypetki viselet is
„Két rend székelyruhám van – tudjuk meg Annától –, egyiket hordozom magammal, a másik meg idehaza van édesapáméknál, hogy kéznél legyen.”
Ha már az „itt” és az „ott” egyaránt szóba került, akkor kíváncsiak voltunk Anna utazásaira. Mármint haza Udvarhelyre. És vissza.
„Nehogy azt higgye valaki, hogy repülővel járok! Ha nagyon sürgős, csak akkor veszem igénybe ezt a lehetőséget. Én busszal járok ma is haza. Úgy jövök-megyek, mint ezelőtt húsz évvel. Csak most nem a Csavargó, vagy a TransTours „hátán”, hanem az EuroLines járataival, amely elhoz Segesvárig. Igaz, hogy a járvány alatt közben megszűnt, vagy átalakult ez a cég, más nevű szállítóvállalatok működnek. De határozottan élvezem. Sok és izgalmas látnivalóval találkozhatunk itt-ott meg-megállva, de nézelődés közben is. Külön színjáték az, ahogyan cserélődnek az útitársak. Illetve ilyenkor visszagondolhatok arra, hogy kik utaztak régebb együtt velem – mondjuk tíz-tizenöt évvel ezelőtt –, s kik járnak-kelnek most így Európa országútjain… Teljesen más ez a társaság! A másik oka a buszozásnak, hogy amikor jövök, nem egy-két napra, hanem hetekre érkezem, és elég terjedelmesek a csomagjaim. Ennyi holmit nem lehetne repülőn hurcolni.”
Visszatérve a művészi munkához. Természetes, hogy professzionális és civil megnyilatkozásai egyaránt vannak manapság is. Spanyolországban, Marokkóban voltak újabban fellépései. Ezek a lehetőségek – amellett, hogy a francia kulturális hagyományt népszerűsítik, általuk határozottan megszólal az itthoni útravaló is.
Egyik beszélgetésünk helyszínéül a Szentegyháza határában levő Huntanya Étterem és Kempinget választotta. Mindjárt megkérdeztük, hogy netán Franciaországban ismerte-e meg a tulajdonosokat – Hunort és Magort –, akik korábban maguk is sokáig ott dolgoztak? Elmondja, hogy nem. Történetesen Bécsben élő barátai hívták fel rájuk és az általuk kialakított helyre a figyelmét. Nyilván, azóta elmélyült ez az ismeretség…
„Azért menjünk oda, mert szeretem. Mert szép és egyedi.” Úgyhogy itt készült a reprezentatív fényképsorozat. A kolléga, Farkas Antal egyből felismerte Annának ezt a képességét is. Hiszen azonnal kiderült: „Anna jól tudja, hogy mit kell tennie egy fotómodellnek!”
[caption id="attachment_130664" align="aligncenter" width="2560"]
Farkas Antal felvételei[/caption]
Jelenleg Dijonban, Burgundia központjában él A mostani beszélgetés végén megkérdeztük még Annától, hogy milyenek a franciaországi viszonyok? Mi változott? Enyhe szomorúsággal mondta, hogy igen színessé vált a népesség. A letelepedett régebbi és a friss migránsok vidéken és a nagyvárosokban mindenütt jelen vannak. Látni lehet, hogy a felnövekvő generációk körében egyre kevesebb az európai gyökerű ember. A bevándorlók zöme nem tud és nem is akar beilleszkedni. Egy idő után ebből forradalom lehet ott. Úgy a migránsok, mint a franciák térfelén. Egyéni terveiről pedig elmondta még, hogy rendszerezi a verseit és a novelláit. Talán egy kétnyelvű kötetben tudná elhelyezni, párhuzamosan, ahogy keletkeztek. Most nem volt mindenre ideje háromhetes itthonléte idején, de elképzel tévés-rádiós szerepléseket is, akár videoklipeket is készítene a saját zenei feldolgozásaiból, amelyekhez énekhangját adná. „Jelen kell lennem itt is, meg ott is. Hiszen mindkét hazámban számon tartanak. Csakhogy az utóbbi években gyengébbek voltak az udvarhelyi felvillanásaim. [caption id="attachment_130666" align="aligncenter" width="2560"]
A Szejkén - Berecz Edgár felvétele[/caption]
Nagyon nagy terveim nincsenek. Dolgoznék tovább a különböző művészeti ágakban legjobb belátásom és tehetségem szerint. Ami nagyon fontos marad továbbra is, hogy foglalkozhassak a gyermekekkel és a fiatalokkal. Ez az igazán nagy szenvedélyem, és egyúttal ez a nagy szerelmem is.”
[caption id="attachment_130676" align="aligncenter" width="2560"]
Felhős volt az ég aznap, de Anna kedvéért akkor szépen kisütött a Nap - Farkas Antal felvétele[/caption]
A külön meg nem jelölt fotókat Nagy Anna Fb-oldaláról és egyéni honlapjáról vettük
Irány Anglia!
Két év múltán már szűknek tartotta a magyarországi lehetőségeket. Utazási és megismerési vágya annyira erős volt, hogy a majdhogynem klasszikusnak mondható módszert választotta: bébiszitterként ment ki Londonba. Csakhogy akkor még eléggé nehézkes volt a vízumszerzés és a hivatalos munkavállalás, hiszen sem Magyarország, sem Románia nem volt tagja az Európai Uniónak. Mivel nem sikerült időben meghosszabbítani a tartózkodási engedélyét, úgy látta jónak, ha visszatér az öreg kontinensre. Volt egy baráti kapcsolata, amely fokozatosan szorosabb lett, és férjhez ment egy francia állampolgárságú férfihoz.
Át Franciaországba!
Bretagne-ban telepedtek meg, Brest városában. Ez a hely azért is érdekes, mert Franciaország észak-nyugati csücskében helyezkedik el, jelentős ott a tengeri úton zajló turistaforgalom. Északi és déli irányban folyamatosan indulnak hajójáratok, amelyek pihenni és feltöltődni vágyó utazók csoportjait szállítják. Mivel több órán át tartó hajózásról van szó, itt is programokat szerveznek. Ebben a miliőben főleg nyelvtanulási vágyát elégíthette ki: úgy a francia, mint az angol nyelv használatára szüksége volt. Az egyszerű program- és utazásszervezés mellett azonban kamatoztathatta a zene és az éneklés iránti érdeklődését, tehetségét is. Arra gondolt, hogy nép- és műdalok előadásával – angol, francia, német, magyar, román dalokat énekelt – akár közvetítői szerepet is betölthet. Egyre könnyebben beszélt franciául – egyébként most már jól érződik a beszédén az erős francia hatás, a szórendet, a hangsúlyokat úgy helyezi, s néha keresgél egy-egy megfelelő szófordulatot anyanyelvén, de ha pár napot idehaza tölt a székelyudvarhelyi rokonainál, mindjárt előjönnek az udvarhelyszéki sajátosságok, sőt a tájnyelv ízei is, az a beszéd, amelyet a székelypetkiek használtak, s amely a szülők révén hagyományozódott rá. Székelypetek még elő fog kerülni a továbbiakban, hiszen magával vitte a petki viseletet, s azt fellépésein ma is használja olykor.
Majdhogynem szigeti magány a félszigeten
Férje, aki korábban repülőgépek műszaki karbantartásával foglalkozott, pilótavizsgát tett, és elkezdett különböző légitársaságoknál dolgozni. Nem elég az, hogy sokat volt távoli országokban, hamarosan ismét új foglalatosságot talált magának: a francia állam diplomáciai szolgálatában pályázott meg állást. Ez már egy sokkal színesebb életet jelentett Anna számára, hiszen követhette férjét. Többek között Magyarországon is végeztek immár együtt kulturális-diplomáciai munkát – a férj megtanult magyarul! –, rengeteg budapesti projektet vittek végig az ottani Francia Intézettel közösen. Aztán átkerültek Brazíliába, Japánba, később Indiába…
Az utazások és a kiküldetések szüneteiben feltámadt a képzőművészeti érdeklődése. Ekkor változó technikákkal dolgozott, textíliákból álmodott és valósított meg munkákat, majd nonfiguratív olajképeket készített. „Rengeteget írtam – meséli – verset, novellákat, magyarul és franciául egyaránt. Naplót is vezettem. Egyéként a naplókészítés nálam évtizedek óta állandó foglalatosság. Ekkor jelentkezett az az igény, hogy dolgozhassak fiatalokkal, gyermekekkel is, de hivatalos formában. Ehhez a nyelvtudásom és az érzékem megvolt ugyan, de hiányzott a képzés, amely feljogosít arra, hogy hivatalos formában tanügyi, kreativitást-fejlesztő tevékenységeket vállaljak, és ezt intézményi keretek közepette végezhessem.”
„Amikor Anna 2000-ben megérkezik Franciaországba, úgy érzi, mintha egy másik bolygót fedezett volna fel, amely annyira különbözik szülőhazájától, Erdélytől, sőt Budapesttől, Kelet-Európa sztár-fővárosától. Ettől a töréstől/ felfedezéstől meg fogja őrizni a kultúrák és folklór ízeit, a népek emlékezetét, de mindenekelőtt azt a vágyat, hogy ezeket megossza, és mások is megoszthassák általa a művészi projektjein keresztül. Gyermekkora óta Anna sokoldalú művész: költő, énekes, táncos, színésznő, festő. Tízévesen olyan érzés hatotta át, mintha tinta helyett arany lenne a tolla végén!” – tartják róla francia barátai. Ebben az időszakban veszítette el zenepedagógus nővérét, aki idehaza, Székelyudvarhelyen foglalkozott igen magas szinten gyermekekkel, a zongoratanítás volt a fő szakterülete. Annát a testvéréhez fűződő szoros kapcsolat, s ez a pótolhatatlan veszteség arra inspirálta, hogy komolyabban foglalkozzék zenéléssel és pedagógiával.
Ott, a Csatornához közeli Bretagne-félszigeten nemzetiségi és kulturális szempontból igencsak színes környezetet talált. Nem idegenkedett a breton nyelvtől sem, amelyet az ott élők mintegy harmada ismer valamilyen szinten. Képesítést szerzett a művészet-pedagógia terén, és immár másfél évtizede foglalkozik iskolai tehetségkutatással és –fejlesztéssel a legkisebb óvodás-csoportoktól az érettségire készülő fiatalokig.
Olyan a francia állami oktatási rendszer, hogy ennek a kreativitás-ápolásnak teret biztosít. Nagy Anna dolga, hogy felébressze a készségeket, és a megfelelő művészeti-szakmai beállítottságok felé irányítsa a növendékeket. „Számtalan programot és foglalkozást vezettem ez idő alatt. Nem idegenkedünk itt a tánctól, az énekléstől, de a helyes beszéd, a mozgáskultúra tanításától, a megfelelő kézügyesség kialakításától sem. Meg kell tanítani a gyermekeket, hogy az eszüket használják, de a kézügyességük is a megfelelő módon, a megfelelő irányban fejlődjék.” Fontos volt és maradt a magyar kultúra értékeinek a továbbadása is. Egyéni fellépésein is mindig ez a fő célja. A Roscoff nevű kisvárosban (Bretagne tartomány, Finistère megye) élt és dolgozott így néhány évet.
És időnként előkerül a székelypetki viselet is
„Két rend székelyruhám van – tudjuk meg Annától –, egyiket hordozom magammal, a másik meg idehaza van édesapáméknál, hogy kéznél legyen.”
Ha már az „itt” és az „ott” egyaránt szóba került, akkor kíváncsiak voltunk Anna utazásaira. Mármint haza Udvarhelyre. És vissza.
„Nehogy azt higgye valaki, hogy repülővel járok! Ha nagyon sürgős, csak akkor veszem igénybe ezt a lehetőséget. Én busszal járok ma is haza. Úgy jövök-megyek, mint ezelőtt húsz évvel. Csak most nem a Csavargó, vagy a TransTours „hátán”, hanem az EuroLines járataival, amely elhoz Segesvárig. Igaz, hogy a járvány alatt közben megszűnt, vagy átalakult ez a cég, más nevű szállítóvállalatok működnek. De határozottan élvezem. Sok és izgalmas látnivalóval találkozhatunk itt-ott meg-megállva, de nézelődés közben is. Külön színjáték az, ahogyan cserélődnek az útitársak. Illetve ilyenkor visszagondolhatok arra, hogy kik utaztak régebb együtt velem – mondjuk tíz-tizenöt évvel ezelőtt –, s kik járnak-kelnek most így Európa országútjain… Teljesen más ez a társaság! A másik oka a buszozásnak, hogy amikor jövök, nem egy-két napra, hanem hetekre érkezem, és elég terjedelmesek a csomagjaim. Ennyi holmit nem lehetne repülőn hurcolni.”
Visszatérve a művészi munkához. Természetes, hogy professzionális és civil megnyilatkozásai egyaránt vannak manapság is. Spanyolországban, Marokkóban voltak újabban fellépései. Ezek a lehetőségek – amellett, hogy a francia kulturális hagyományt népszerűsítik, általuk határozottan megszólal az itthoni útravaló is.
Egyik beszélgetésünk helyszínéül a Szentegyháza határában levő Huntanya Étterem és Kempinget választotta. Mindjárt megkérdeztük, hogy netán Franciaországban ismerte-e meg a tulajdonosokat – Hunort és Magort –, akik korábban maguk is sokáig ott dolgoztak? Elmondja, hogy nem. Történetesen Bécsben élő barátai hívták fel rájuk és az általuk kialakított helyre a figyelmét. Nyilván, azóta elmélyült ez az ismeretség…
„Azért menjünk oda, mert szeretem. Mert szép és egyedi.” Úgyhogy itt készült a reprezentatív fényképsorozat. A kolléga, Farkas Antal egyből felismerte Annának ezt a képességét is. Hiszen azonnal kiderült: „Anna jól tudja, hogy mit kell tennie egy fotómodellnek!”
[caption id="attachment_130664" align="aligncenter" width="2560"] Farkas Antal felvételei[/caption]
Jelenleg Dijonban, Burgundia központjában él A mostani beszélgetés végén megkérdeztük még Annától, hogy milyenek a franciaországi viszonyok? Mi változott? Enyhe szomorúsággal mondta, hogy igen színessé vált a népesség. A letelepedett régebbi és a friss migránsok vidéken és a nagyvárosokban mindenütt jelen vannak. Látni lehet, hogy a felnövekvő generációk körében egyre kevesebb az európai gyökerű ember. A bevándorlók zöme nem tud és nem is akar beilleszkedni. Egy idő után ebből forradalom lehet ott. Úgy a migránsok, mint a franciák térfelén. Egyéni terveiről pedig elmondta még, hogy rendszerezi a verseit és a novelláit. Talán egy kétnyelvű kötetben tudná elhelyezni, párhuzamosan, ahogy keletkeztek. Most nem volt mindenre ideje háromhetes itthonléte idején, de elképzel tévés-rádiós szerepléseket is, akár videoklipeket is készítene a saját zenei feldolgozásaiból, amelyekhez énekhangját adná. „Jelen kell lennem itt is, meg ott is. Hiszen mindkét hazámban számon tartanak. Csakhogy az utóbbi években gyengébbek voltak az udvarhelyi felvillanásaim. [caption id="attachment_130666" align="aligncenter" width="2560"]
A Szejkén - Berecz Edgár felvétele[/caption]
Nagyon nagy terveim nincsenek. Dolgoznék tovább a különböző művészeti ágakban legjobb belátásom és tehetségem szerint. Ami nagyon fontos marad továbbra is, hogy foglalkozhassak a gyermekekkel és a fiatalokkal. Ez az igazán nagy szenvedélyem, és egyúttal ez a nagy szerelmem is.”
[caption id="attachment_130676" align="aligncenter" width="2560"] Felhős volt az ég aznap, de Anna kedvéért akkor szépen kisütött a Nap - Farkas Antal felvétele[/caption]
A külön meg nem jelölt fotókat Nagy Anna Fb-oldaláról és egyéni honlapjáról vettük
Simó Márton
