Akcióban a Mikulás
December 5-én ismét útra kel a városháza Mikulása Székelyudvarhelyen, de az UFF-Mikulások ezúttal nem vállalnak szolgálatot, csupán a Lábbuszt vezetik.
Idén is közel kétezer gyermeket ajándékoz meg Székelyudvarhelyen a polgármesteri hivatal Mikulása. December 5-én, csütörtökön a reggeli órákban indul útjára a télapó, és krampuszaival közösen végigjárja a város napközi otthonait, hogy megajándékozza a legkisebbeket.
Ajándék és előadás
Zörgő Noémi, a városháza sajtófelelőse elmondta, újdonságként minden intézményben egy kis előadással is készül a város Mikulása a gyermekeknek, amelyben a Tomcsa Sándor Színház társulatának művészei krampuszként segédkeznek majd.
– Egy performansszal készülünk idén a gyermekeknek, lesz izgalom és meglepetés egyaránt, egy kis történet van kitalálva a látogatásokra
– ismertette Zörgő Noémi. A csomagokat a napközi otthonok saját elképzeléseik szerint állították össze és szerezték be a korábban erre a célra kiutalt egységes keretből. A Mikulás természetesen a Székelyudvarhelyi Városi Kórházban fekvő kis betegekről sem feledkezik meg, így a bent fekvő gyermekeket is meglepi majd egy-egy ajándékcsomaggal.
Elmarad az UFF Mikulás-szolgálata
Az Udvarhelyi Fiatal Fórum önkéntesei hosszú éveken keresztül segítettek a székelyudvarhelyi családoknak Mikulás-szolgálatuk által, hogy meglepjék a gyermekeket. Tóth Tímea, az UFF elnöke elmondta, nagy népszerűségnek örvendett a szolgálatuk a Covid előtti években, volt mikor több mint száz csomagot juttattak célba, ám a világjárvány óta már nem mutatkozott akkora érdeklődés iránta, tavaly mindössze 16 család vette igénybe szolgáltatásukat.
– Idén úgy döntöttünk, hogy nem szervezzük meg a Mikulás-szolgálatot, inkább a december 6-i városi gólyabálra koncentrálunk nagy erőkkel, amelynek témája szintén a Mikulás lesz
– ismertette Tóth Tímea, az UFF elnöke. Hozzátette, ennek ellenére idén is lehet találkozni az UFF-Mikulásokkal, hiszen ezen a héten az UFF önkéntesei vezetik a Lábbuszt, Mikulás napján pedig Mikulásaink is bevetik magukat.